Hirdetés

A MultiVersus első szezonjával árkád mód is érkezik

|

Ugyan pontos dátumot még mindig nem kapott a nagyobb tartalmi csomag, legalább már azt tudjuk, hogy mi lesz benne.

Hirdetés

Most hétvégén került megrendezésre az EVO 2022, ahol a világ legjobb bunyósai küzdhettek meg a legnépszerűbb verekedős játékokban. Az EVO-ra a műfaj nagyobb fejlesztői is kijárnak, hogy bemutassák épp min dolgoznak, emiatt nem meglepő, hogy a közelmúltban debütált MultiVersus srácai is betoppantak az eseményre néhány meglepetéssel az ingujjukban. A Warner Bros. Interactive Entertainment támogatását élvező Player First Games bemutatta a Season 1 tartalmait, és bár még nem tudjuk mikor jön a csomag, azt legalább már tudjuk, hogy mi mindent zsúfolnak bele a frissítésbe.

A Season 1 során Rick és Morty is megjelennek majd, illetve érkezik egy rakat kozmetikai apróság velük együtt új skinektől az ikonokon át a bannerekig. Ami viszont ezeknél is érdekesebb, hogy megkapják áhított rangsorolt játékmódjukat a kompetitív harcosok, és ezt elkíséri a roppant hasznos Arcade mód, aminek hála gépi ellenfeleken gyakorolhatunk.

Hirdetés

Az említett játékmódban egymagunkban, vagy egy társunkkal közösen jelentkezhetünk sorozatos csatákra, ahogy azt más verekedős címekben megszokhattunk.

A MultiVersus fejlesztői hamarosan jelentkezni fognak az elhalasztott Season 1 végleges dátumával is.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)