Hirdetés

A Psychonauts 2 atyja egy eredeti, új projektről álmodik

|

Tim Schafer, akinek a Psychonauts 2-t is köszönhetjük, egy teljesen új játékot szeretne készíteni a Double Fine csapatával.

Hirdetés

Tim Schafer kétségtelenül az egyik legnagyobb név a videojáték-iparban. A Double Fine alapítója és legendás fejlesztője, akinek a Psychonauts 2-t és még számtalan emlékezetes játékot köszönhetünk, nemrégiben New Yorkban kapott kitüntetést az eddigi életpályájáért. Ennek apropóján egy interjú is készült vele, amiben a jövőbeli terveiről is beszélt.

Hirdetés

Schaferrel az amerikai IGN ült le beszélgetni, akik többek között arról kérdezték, miután a Double Fine a Microsoft család tagja lett, van-e esetleg olyan IP, amit felkarolna a redmondi cég kínálatából. Ugyan viccelődött rajta, hogy esetleg a King's Questet elővenné, elmondta, valami egészen újba szeretné vágni a fejszéjét.

"Volt néhány játék, amin dolgoztam az elmúlt időszakban, általában folytatások, ezek közül az első igazán ütős azonban a Pscyhonauts 2 volt. Úgy érzem, ez új dolgok felé terelt engem, valami eredetin akarok dolgozni a következő időszakban. Új ötletekkel előállni, ezen jár most a fejem."

Elmesélte továbbá, hogy Brad Muir, aki korábban a Double Fine csapatban programozó és tervezői pozíciót töltött be, feldobta ötletként a Warcraft Adventures-t, ezt azonban szintén visszautasította, megerősítve, ő valami új projektbe szeretne belevágni.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)