Hirdetés

AMD processzor kerül a Nintendo NX konzoljába?

|

A Nintendo új konzolja ismét az AMD chipjével lehet felszerelve, legalábbis erről pletykál a szakma.

Hirdetés

Márciusban hallottuk először, hogy a Nintendo már dolgozik a következő konzolján, ami egy teljesen „új koncepció” lesz és egyelőre az NX kódnévre hallgat. Mivel még semmi hivatalosat nem jelentettek be (még az E3-on sem mondtak konkrétumokat róla), így azt sem tudhatjuk biztosan, hogy kézikonzolként vagy a nappaliba tervezett géppel szeretnének-e előrukkolni, de egyre biztosabbnak tűnik, hogy az AMD chipje fogja meghajtani az új masinát.

Még tavaly decemberben árulta el Devinder Kumar, a cég pénzügyi igazgatója, hogy dolgoznak két egyedi tervezésű megoldáson, amelyek közül az egyik túlmutat majd egy játékkonzol képességein. A napokban ismét szóba került a téma, amikor az AMD egyik fejese, Lisa Su bejelentette, hogy egy harmadik chipen is munkálkodnak, amelyre máris egymillió dolláros üzletet kötöttek, de azt nem volt hajlandó elárulni, hogy milyen eszközbe szánják. A spekulációk szerint viszont a Nintendo lehet a titokzatos partner és az NX lesz a befutó, ami egyáltalán nem ördögtől való gondolat, hiszen a Wii U grafikus hardverét is az AMD-nek köszönhetik. Ha bebizonyosodik, hogy a pletyka igaz, akkor nem csupán az NX videokártyájáért, de processzoráért is az AMD felel. 

Szerintetek milyen lesz majd a Nintendo új konzolja?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)