Hirdetés

ARK: Survival Evolved - pont került a peres ügy végére

|

A korábbi követelésekhez képest viszonylag olcsón úszta meg az ügyet a fejlesztőcsapat.

Hirdetés

Körülbelül egy hónapja számoltunk be az ARK: Survival Evolvedot készítő Studio Wildcard és a Dungeon Defenders játékok fejlesztőcsapata, vagyis a Trendy Entertainment közötti perről. Az egész ügy azért robbant ki, mert Jeremy Stieglitz átigazolt a Trendy Entertainmenttől a Studio Wildcardhoz és korábbi munkahelye szerint több helyen is megszegte a velük kötött szerződését.

A Trendy szerint Jeremy Stieglitz több munkatársát is magával csábította a Studio Wildcardhoz, valamint olyan technológiákat is ellopott, melyeket később felhasználtak az ARK: Survival Evolved fejlesztésénél. A Studio Wildcard szerint Stieglitz csak külső tanácsadóként vett részt az ARK fejlesztési munkálataiban. Stieglitz felesége (aki nem mellesleg a Studio Wildcard egyik alapítója is)  arról számolt be, hogy a Trendy nem kevesebb mint 600 millió dolláros kártérítést követelt, valamint azt is el akarták érni, hogy függesszék fel az ARK fejlesztését.

Talán mindkét fél számára az lett a legkedvezőbb, hogy végül sikerült peren kívül megegyezniük. Az egyezség értelmében a Studio Wildcard 40 millió dollárt fizet ki a Trendy Entertainment részére, akik ezután nem bolygatják többet a dolgot.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)