Hirdetés

Assassin's Creed Valhalla, God of War és The Ascent - ezzel játszunk a hétvégén

|

Már ki is találtuk a programot: vikingek leszünk Frankhonban és görögök Skandináviában.

Hirdetés

Van az a kinti hőmérséklet, amikor az ember úgy érzi, bármi jobb, mint a napsütésben aszalódni. Ezért most mi is szobánk (viszonylagos) hűvösét választjuk, ahol zavartalanul elmerülhetünk az épp kiszemelt játékban.

Halált megvető bátorságról tanúságot téve szembenézünk mitológiai és történelmi alakokkal, szörnyekkel és más fantázia teremtette lényekkel, visító patkányokkal és rémisztő gondolatokkal.

Hirdetés

HP - A The Ascent továbbra is magával tud ragadni, bár sokkal jobb élmény lehetne, ha a zavaros történet és nem túl jól szuperáló RPG elemek helyett a looter-shooter élményt csiszolták volna tovább. Ezzel együtt továbbra is az év egyik legjobb meglepetése számomra, lenyűgöző környezettel. Emellett az Assassin's Creed új DLC-jébe is bele akarok nézni, de annak alapján, amit Csirke elmondott (pedig ő sokkal elnézőbb a játékélménnyel szemben, mint én), nagyon nem várok sokat az egésztől. Sajnos a Valhalla legtöbb újítása és eleme borzalmasan repetitív és üres, pedig ez a világ igazán megérdemelte volna a formabontó, történetben sokkal erősebb kiegészítőket.

Paca - Befejezem az Immortals Fenyx Risingot, majd belekezdek a The Ascentbe (vagy inkább valami régóta pihenő egyéb játékba). Kedvet kaptam a közelmúltban a Far Cry: New Dawnhoz is, mert nincs messze a Far Cry 6, de annyira bosszantóan gagyi az NPC-k viselkedése és szájmozgása, hogy inkább félretettem, talán pár hét múlva újra nekifutok.

Kaci - A héten sikerült bezsákolnom végre egy PlayStation 5-öt, és hát nagyon itt volt már az ideje, hogy 60 fps-sel toljam a God of Wart, úgyhogy a magyar nyár elől a skandináv fagyba menekülök.

Zs - A The Ascentet letudva visszatértem a Monster Hunter Stories 2-höz a Nintendo Switchen. A második helyszín teljesítésével végre kezd elkapni a harcrendszer is, szóval a hétvégén minden eddiginél lelkesebben folytatom a szörnyvadászatot hogyishívják világában.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Gucs - Játékosok elvándorlása ide, Final Fantasy XIV oda, a World of Warcraft: Burning Crusade Classic nekem továbbra is megfelelő élményt nyújt, és nagy valószínűséggel a hétvégén is raidelek benne majd a többiekkel. Azt viszont megértem, ha valaki a retail változat helyett más MMO-t keres, mert a modern WoW sajnos tényleg túl sok sebből vérzik.

Kivi - Múlt héten bár behúztam az A Plague Tale: Innocence-t, de eddig még nem jutott rá időm, hogy belevágjak a történetbe. Mivel a Dota 2 aktuális Battle Pass eseménye is a napokban ér véget, vélhetően ezzel a két játékkal fogok foglalkozni a hétvégén és azután is. 

Csirke - Gyűröm az Assassin's Creed Valhalla új DLC-jét, a The Siege of Parist, de sajnos nagyon unom magam. A szokásos receptem szint haladok: előbb a mellékfeladatokat takarítom el, hogy a végére maradjon a csemege, maga a sztori. Remélem ez meg fogja menteni a bővítményt, mert a rebel küldetések arcpirítóan kellemetlenek. Közben viszont végre Xboxon is nyomhatom a Hadest, amit piszkosul élvezek. 

Chava - Régi tartozásomat tervezem leróni azzal, hogy a Psychonauts végére érek, mielőtt befutna a második rész. Az igazat megvallva nem érdekelt különösebben, amikor bejelentették, ám ahogy telt-múlt az idő, és egymást követték az egyre magasabb produkciós minőségről árulkodó gameplay-bemutatók, valahogy megjött hozzá a kedvem. Most már érdeklődve várom.

Ti mivel játszotok ezen a hétvégén?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)