Hirdetés

Assetto Corsa konzol teszt - szépségből szörnyeteg

|

Több késés után PlayStation 4-re és Xbox One-ra is megérkezett az Assetto Corsa, a Kunos Simulazioni szimulátora azonban ezúttal nem tudta hozni a PC-n tapasztalt profizmust.

Hirdetés

Egekbe magasztalták az Assetto Corsa eredeti, PC-s verzióját a versenyszimulátorok szerelmesei, és rajongásuk egy cseppet sem volt alaptalan. Immár PlayStation 4 és Xbox One konzolokon is elérhető a nagybetűs szimulátornak tartott játék, amely valóban továbbra is szinte tökéletes vezetési élményt nyújt, ennek ellenére mint átportolt játék sajnos több sebből is vérzik. Jól látható a konzolos változaton: bizonyos dolgokat fel kellett áldozni azért, hogy ezekre a platformokra is megjelenhessen az Assetto Corsa, ezek az áldozatok pedig alaposan belerondítanak az összképbe.

Kéne még pár lóerő

Fontos leszögezni, hogy a fizika semmit sem változott. Az összes kocsi pontosan úgy működik, ahogy a valóságban. A versenypályákat lézeres mérésekkel modellezték le, vagyis egy az egyben azt az élményt kapjuk meg, mintha valójában ezeken az európai helyszíneken autóznánk. A választható járművek és futamok száma már PC-n sem volt kiemelkedően magas, konzolon viszont pár kocsi és pálya teljesen kimaradt, ráadásul így még jobban fájó, hogy a meglévő verdák egy része is csupán egy adott modell eltérő variánsai. Valószínűleg később DLC formájában megkapjuk majd a kimaradt tartalmakat.
Az arra fogékonyak órákon át elszöszölhetnek a járgányok beállításaival, bőven akad min matatni. Ezzel szemben ha kormányt szeretnénk rádugni a konzolunkra, akkor két, előre megadott gombkiosztás közül választhatunk, egyéni beállításokra nincs lehetőségünk.

A vezetés csodálatos élménye tehát érintetlen maradt, a hangok továbbra is rendben vannak, de valahol le kellett nyesegetni az Assetto Corsa karosszériájából a konzolos porthoz, és ezt a grafika és a teljesítmény sínylette meg. Xbox One-on a játék meglehetősen hervasztóan fest; rengeteg a mosott textúra, ráadásul durva frame-rate-gondok jelentkeznek a futamok közel teljes időtartama alatt. Ezt még az olykor felbukkanó screen tearing (megtörik a kép) és pár ormótlan bug is megfejeli; előfordult például, hogy újraindítottam egy futamot. (Ez nem különleges dolog, az Assetto Corsa minden pályáját alaposan meg kell tanulnunk, csak így lehetünk eredményesek, ez pedig sok gyakorlást igényel.) Az újraindítás után azonban járgányom valamiért továbbra is irányítható maradt, így míg a többiek a rajtra vártak, én gavallér módon előrearaszoltam, és nagyjából négy pozícióval előrébb kezdtem meg a versenyt.

Ne aludj el a volánnál!

A pofás új menürendszerben navigálva megtaláljuk a megszokott lehetőségek mellett a kihívásokat is: megadott autókkal kell adott pontszámot, helyezést vagy szintidőt elérnünk. Az Assetto Corsa kampánya rendhagyó, ugyanis ezekből a kihívásokból épül fel, mindössze annyi a csavar, hogy a leggyengébb verdáktól haladhatunk az egyre erősebb osztályok felé úgy, hogy a választható kihívásokért járó érmekből elegendőt összeszedünk. Ez nem csak unalmasan hangzik, valóban nem rejt magában egy cseppnyi szórakozást sem. Mindössze arra jó az egész, hogy beleszokjunk a feladat nehézségébe, az Assetto Corsa brutálisan kemény szimulátor mivolta miatt ugyanis minden kanyarban meg kell küzdenünk azért, hogy ne végezzük orral a gumifalban.

Már az eredeti, PC-s játékban is sokaknál kiverte a biztosítékot a büntetési rendszer, amely a legkisebb pályaelhagyásért is tíz másodperces araszolásra kárhoztatott minket. Nos, nincs szerencsénk: minden maradt a régiben ezen a téren. PC-n egy évig early access státuszban pihent az Assetto Corsa és ezalatt rengeteget javult. Most kiderült, hogy konzolon sem kellett volna kapkodni vele.

HP véleménye

RG is mesélte, láttam is, hogy az Asetto Corsa egy elég ütős játék PC-n, azt a kissé elfeledett szimulátor érzést adja, amit a keményvonalas pilóták megkövetelnek. A konzolos port viszont sajnos erőtlen és így pont azt nem nyújtja, ami a dolga lenne: életszerű vezetést és gördülékeny játékmenetet. Nevetséges, hogy Xbox One-on a Forza sorozat az egyetlen simán és szépen futó autós játék, a The Crewnak is bőven kellett idő és patch, hogy ne egy screen tearing bemutató legyen, de az Asetto Corsa olyan rosszul optimalizált, amit már nem lehet legyintve a gyengécske hardver számlájára írni. Ha egyszer az árkád versenytárs képes csodásan futni, akkor ne forduljon már elő olyan akadás, amit legutóbb talán PS One-on láttam, hogy az autó megakad, súlyos egy másodperces freeze, aztán kicsit odébb újraszületés. Egy szimulátor esetében ez megengedhetetlen. Itt el is engedtem a dolgot, normális portolás nélkül nem lehet érdemi játékélményről beszélni, ami pedig egy amúgy nagyon is jó alkotás esetében külön frusztráló (én a magam részéről a pontszámot is sokkal kevesebbre húznám le emiatt). Remélem lesznek javítások, akkor még érdemes visszanézni, nyilván ha már működik is a játék, sokkal maradandóbb élmény lehet, hiszen az alapanyag elég erős.

Assetto Corsa konzol
Az élmény tökéletes, a körítés pocsék.
Ami tetszett
  • A legjobb vezetési élmény szimulátorban
  • Rengeteg apró beállítás
Ami nem tetszett
  • Butított látvány
  • Unalmas kampány
  • Számtalan technikai hiba
  • Megmaradt a büntetési rendszer
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)