Hirdetés

Battleborn előzetes - minden, ami a megjelenés napján tudható

|

Egy FPS, Tower Defense és MOBA hibrid, amit a Gearbox stílusával fűszereztek meg? A Battleborn igencsak ígéretes, de hogy mit várhatunk tőle, az az előzetesünkből derül ki.

Hirdetés

Nem elég bonyolult a MOBA műfaj? Hát keverjük össze másik kettővel! Valószínűleg ez játszódhatott le a Gearbox fejében, amikor először papírra vetették a Battleborn koncepcióját. Nem akarok azzal dobálózni, hogy a játékipar már kifogyott az új ötletekből, mert ez nyilvánvalóan nem igaz; hónapról hónapra belefutunk olyan játékokba, amelyek képesek megújítani a csúcsra járatott formulát, de a trendek egyértelműen látszanak. Néhány évvel ezelőtt a Dota 2 és a League of Legends sikerein felbuzdulva boldog-boldogtalan MOBA-t fejlesztett, de mivel az a piac már igencsak telített (a Smite és a HotS kivételével szinte mindenki bele is bukott a dologba), elkezdték ötvözni a műfajokat.

 

Minek nevezzelek?

A Battlebornt a legtöbben a Blizzard új üdvöskéjéhez, az Overwatchhoz hasonlítják, és bár nyilvánvaló, hogy vannak közös pontok, a két játék közt hatalmas a különbség. Alapvetően mindkettő a hero shooter műfaját erősíti (ide sorolhatjuk még a Paragont, a Paladinst, sőt még Cliffy B készülő lövöldéjét, a LawBreakerst is), vagyis olyan lövöldözős játékok, amelyekben egyedi képességekkel bíró karakterek közül választhatunk. Itt azonban gyakorlatilag meg is állhatunk, hiszen onnantól, hogy betettük a lábunkat a pályára, már teljesen más kihívások elé állít minket a két cím.

Kezdjük azzal, hogy a Battleborn egy kooperatív kampánnyal várja a játékosokat, amelynek pályáit folyamatosan oldják majd fel. Az egyedül is teljesíthető küldetések közben azonnal megjelent egy kis Borderlands íz a számban, ami nyilvánvalóan nem véletlen. A humorral jócskán átitatott missziók látszólag megállás nélkül tolják az arcunkba a különböző szörnyeket, akiket a lehető leggyorsabban próbálunk meg eltenni láb alól. A lineáris pályákat úgy tervezték meg, hogy szükség legyen a játékosok együttműködésére, ne lehessen csak úgy végiglőni az egészet. A küldetés végén még egy bossfight is vár minket, ami szerencsére nem merül ki abban, hogy addig pumpáljuk tele ólommal és sugárnyalábokkal az ellenfelet, amíg össze nem roskad a padlón. Az igazi izgalmat persze most is a kompetitív többjátékos mód jelenti, és a Battleborn ezen a ponton is elkülönül hasonszőrű társaitól. Bár a lövöldözős részeket már a kampányban is megbolondították egy kis Tower Defense-szel, ekkor már a hagyományos MOBA-elemek is szerephez jutnak, vagyis meg kell védenünk bázisunkat a gép által irányított ellenfelektől, miközben megpróbáljuk elpusztítani azok főépületeit.

 

Fejlődni, fejlődni, fejlődni

Ha már hero shooter, akkor természetesen a karakterfejlesztés is elengedhetetlen. Minden hősnek két alap- és egy ultimate képessége van, ezeket fejleszthetjük akkor, ha meccs közben szintet lépünk. Minden alkalommal két különböző opcióból választhatunk, ezzel erősítve vagy átdolgozva bizonyos adottságokat. A rendszer egyszerű és könnyen átlátható, ráadásul lehetőségünk van arra, hogy valamilyen szinten a játékstílusunkhoz és az adott meccshez igazítsuk karakterünket. Hőseinknek emellett van egy állandó szintje is, így minél többet játszunk velük, annál több extrát oldhatunk fel, legyen szó egyszerű skinekről vagy új talentekről. De nemcsak a karakterek, hanem maga a profilunk is fejlődik, és minél magasabbak vagyunk, annál több hős közül választhatunk. Számomra kicsit furcsa, hogy egy teljes árú, dobozos játék esetében ilyen követelmények mögé rejtik a karakterek nagy részét, de inkább ez, mint hogy még fizetni is kelljen értük.

Pay-to-win kizárva

De nem kizárólag a skillek határozzák meg egy karakter erősségét, ugyanis itt is vannak különböző tárgyak. Ezeket a küldetések során szerzett, vagy az in-game kreditből vásárolt ládákból tudjuk megszerezni, és különböző bónuszokat adnak képességeink sebzésének megváltoztatásától kezdve sebességünk növeléséig. Az általunk összegyűjtött tárgyakból összeállíthatunk loadoutokat, egy meccsre pedig legfeljebb három cuccot vihetünk magunkkal. Ez persze nem azt jelenti, hogy automatikusan megkapjuk a bónuszokat: a meccsen gyűjtött pénzből kell aktiválnunk a tárgyakat. Ennek köszönhetően eldönthetjük, hogy olcsó, gyorsan feloldható kiegészítőket szeretnénk-e, vagy olyanokat, amelyeket tíz percig kell farmolni, de aztán képesek felborítani az állást. Szerencsére azok sem lesznek hátrányban, akik még nem szerezték meg a Battleborn legjobb tárgyait, ők tornyokat építhetnek majd a pénzükből, amiért tapasztalati pont is jár, így szintben jobban jönnek ki, mintha tárgyakat vettek volna. Mikrotranzakciókkal kizárólag kozmetikai cuccokat vehetünk, ami kifejezetten jó hír.

 

Eddig még jó

A Battleborn vérbeli Gearbox játék, ami szerencsére nem az Aliens: Colonial Marines, sokkal inkább a Borderlands példáját követi. A játékmenet pörgős és szórakoztató, a képességek és a mechanikák érdekesek, a humorra pedig nyilvánvalóan nem lehet panasz. A játékmenetet talán nem könnyű rögtön átlátni, de a fejlesztők igyekeztek minden taktikai segítséget megadni a játékosoknak. A kooperatív kampány rendben van, a többjátékos módok pedig elég változatosaknak tűnnek ahhoz, hogy ne fulladjanak unalomba. 

Az előzetes a Battleborn bétája alapján készült, hamarosan egy átfogó teszttel is jelentkezünk majd a játékról. A Battlebornt ti magatok is kipróbálhatjátok, ha ellátogattok a pénteki GameNightra, ahol egy versennyel és értékes ajándékokkal is készülünk.

GameNight - Battleborn launch party

Időpont: 2016. május 6., péntek 16:00-tól

Helyszín: Barcraft 2 esport bár, 1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 59.

Facebook esemény: Battleborn launch party

Facebook oldal: GameNight

A belépés továbbra is ingyenes!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)