Hirdetés

Battleborn - még a héten kipróbálhatjuk az új karaktert

|

A Battleborn készítői nagyobb fokozatba kapcsoltak az új karakterek kiadásával kapcsolatban, így nem csak Ernest közelgő érkezését jelentették be, hanem a következő hőst, Kid Ultrát is megmutatták.

Hirdetés

A Battleborn első és második ingyenes hőse, Alani és Pendles megjelenése között bő két hónap telt el, amit a harmadik karakter, Ernest kiadásáig nagyjából félbevágott a csapat. A Season Pass és Digital Deluxe tulajdonosok ugyanis már néhány napja csatába is vihetik a rendkívül katonás madarat, a többiek pedig szeptember elsején kapják meg a robbanóanyagokkal operáló hőst.

Ernest fő fegyvere egyébként egy gránátvető, de emellett távolról felrobbantható tölteteket és ultimate képességként egy elrejthető aknamezőt kapott. Nem csak a sebzés kiosztásában lehet a csapat hasznára; egy tojást is tojhat ugyanis, ami a környéken lévő szövetségesek sebzését növelheti, vagy az általuk elszenvedett sebzést csökkentheti.

A készítők egyébként nem haboztak és rögtön megmutatták a huszonkilencedik Battleborn, Kid Ultra koncepciós rajzát is. Ő egy support hős lesz, így a szövetségesei gyógyítása és erősítése mellett az ellenség gyengítése lesz a fő erőssége.

Nektek melyik, a megjelenés után bemutatott karakter tetszik leginkább?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)