Hirdetés

Call of Duty: Infinite Warfare - fejlődni fog a motor, de nem cserélik le

|

Aki azt várta, így sok-sok év után végre lecserélik a már nagyon elavult Call of Duty motort, az idén is hiába reménykedett. De legalább tekergették még egy kicsit.

Hirdetés

Pár évvel ezelőtt még izgatottan vártuk a Call of Duty sorozat új részeit, viszont most már inkább azt szeretnénk, hogy az Activision tartson egy pihenőt, gondolja át, mi tette igazán különlegessé a széria játékait, és végre egy technológiailag is modern, emlékezetes sztorival rendelkező játékot adjon, ne valami olyat, amit már megjelenése előtt szétszed mindenki. 

Az Infinite Warfare jelentheti az igazán nagy törést, pláne úgy, hogy a Battlefield 1 ellen küldik harcba. A két játék ugyan sokban különbözik, mégis egymás egyenes konkurenciái, és a multiplayer shooterekre vágyók közülük döntenek majd ősszel. 

Az új CoD-on nem segít, hogy ugyanazt a motort kapjuk, amit ki tudja, hány éve már. A játék design directora egy interjúban elmondta, hogy az elmúlt három évben fejlesztették az animációkat, a fizikát, a mesterséges intelligenciát, az NPC-k viselkedését, és számos olyan funkciót raktak az Infinite Warfare-be, amit korábban még nem láttunk a sorozatban. Az egyik ilyen újdonság lesz az űr és a bolygók felszíne közti akadálymentes közlekedés. Dolgoztak a realizmuson és a fényeken is, de az eddig kiadott trailerben úgy tűnt, semmi nem változott a Black Ops 3-hoz képest.

Várjuk az E3-at, akkor majd többet is mutatnak a játékból, de nem tudjuk, mivel lehetne meggyőzni a játékosokat, hogy ez tényleg egy jó Call of Duty lesz. Majd megjelenés után elmondjuk, érdemes-e játszani vele vagy sem.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)