Hirdetés

Cascade Game Foundry - A repülőszimulátorok új mekkája?

|

A Flight Simulator sorozat fejlesztői saját céget alapítva továbbra is azt szeretnék csinálni, amihez értenek.

Hirdetés

A Microsoft még az év elején szélnek eresztette az Aces stúdiót, azon belső fejlesztőcsapatát, amelyik a Train Simulator és a Flight Simulator epizódjaiért felelt. Rick Selby, a csapat egykori feje, valamint Kathie Flood kisebb szünet után maga köré gyűjtötte a régi munkatársakat, s Cascade Game Foundry néven új stúdiót hozott létre Seattle városában.



Úgy vélik, az Aces feláldozásával, és a Microsoft kivonulásával keletkezett rést érdemes betömni, hiszen még mindig sok olyan játékos rohangál a világban, aki él-hal az összetett szimulátorokért. A fő cél a hardcore rajongók igényeinek kielégítése, ugyanakkor szeretnék a műfaj szépségeit a szélesebb közönséggel is megismertetni. Selby és csapata már az első projekt dizájnját készül véglegesíteni, valamint egy demóval felkelteni a potenciális kiadók figyelmét.



Jómagam nem vagyok ugyan nagy szimulátor-rajongó, hiszen általában felszállnom sem sikerül egy géppel, nem hogy repülni, de ettől függetlenül sok sikert kívánok a régi-új gárdának, mert szimulátorok nélkül szegényebb lenne az ipar.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)