Cobalt megjelenés - hamarosan itt a Mojang következő játéka

|

Bár a Minecraft óta nem sok mindent tett le az asztalra a Mojang, nemsokára egy új játékkal jelentkezik a csapat, ezúttal kiadóként próbálnak meg bizonyítani a Cobalttal.

Szerezd meg akciós áron az év legakrobatikusabb akciójátékát! Hirdetés

Bár a Minectrafttal aranyat talált a Mojang csapata, más játékukból eddig nem nagyon lett átütő siker. Míg tavaly el kellett könyvelniük a Scrolls bukását, idén egy újabb játékkal próbálkoznak. A Cobaltot már 2011-ben bejelentették, de a megjelenéshez egészen mostanáig nem köthettünk konkrét dátumot.

Hirdetés

A 2D-s lövöldözős-verekedős játék elég őrült koncepcióját egy másik csapat, a mindössze háromfős Oxeye dolgozta ki, a végleges játékban pedig az egyjátékos kampány és a túlélőmód mellett találunk több különböző multis módot is, hosszútávon valószínűleg ez utóbbiak lesznek igazán szórakoztatóak. Amint azt a kiadóként közreműködő Mojang tegnap elárulta, a Cobalt rajtjára egész pontosan február 2-áig kell várnunk, a játékot pedig PC-n, Xbox One-on és Xbox 360-on szerezhetjük majd be 20 dolláros, vagy annak megfelelő áron. Az alábbi (tavalyi) trailerből kiderül, miért is lehet különösen izgalmas a Cobalt azoknak, akik szeretik az ilyen 2D-s akciójátékokat, így például kaphatunk is egy kis ízelítőt abból is, hogyan működik majd az időlassítás.

Hirdetés

Te mit gondolsz?

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!