Hirdetés

Cyberpunk 2077 - a multiplayer és a világ kapcsán is újíthatnak a készítők

|

A Cyberpunk 2077-ben több új technológiát is bevet majd CD Projekt RED, hogy felülmúlja eddigi legjobb munkáját.

Hirdetés

A CD Projekt RED már korábban is fogadkozott, hogy a Witcher 3 után még magasabbra szeretné tenni a lécet a Cyberpunk 2077-tel, az eddigi fejlesztői magatartásukat elnézve pedig erre minden esélyük megvan. Amint nemrég kiderült, ehhez több új technológiát is bedobnak majd.

Erre azokból a dokumentumokból derült fény, amiket állami támogatások igénylése kapcsán nyújtott be a mostanra elég nagyra nőtt stúdió, és a pénzből fejlesztett új technológiákat írják le. A papírok alapján a sci-fi szerepjáték megszakítás nélküli többjátékos móddal érkezik majd, tehát olyan online funkciókat kapunk, amik minden különösebb átmenet nélkül összefonódnak majd a Cyberpunk 2077 egyjátékos kampányával. Emellett kértek pénzt az animációs technológiájuk továbbfejlesztésére és egy rejtélyes technológiára is, amivel filmszerűbb érzetet kölcsönözhetnek a játék bizonyos részeinek.

Az utolsó, szintén elég érdekes újdonság, amivel támogatásra pályáztak a készítők, egy élő-lélegző város elkészítése. Bár ez néhány évvel ezelőtt egy klisévé koptatott marketinges szöveg volt, a CD Projekt RED-nek még azt is elhisszük, hogy közel kerülhetnek ehhez az elérhetetlennek tűnő célhoz. A leírtak szerint egy olyan rendszer megalkotásával is megpróbálkoznának, ami különböző szabályok, egy mesterséges intelligencia és automatizálás segítségével egy új várost is meg tudna tervezni. Persze mivel hivatalosan még semmit sem mutattak a játékból néhány képen kívül, attól, hogy lássuk, ez hogyan működik, elég messze vagyunk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)