Hirdetés

Egy még be nem jelentett Diablo projekthez keresnek fejlesztőt

|

Tizenkét évet vártunk a Diablo 3-ra, de lehet, hogy a következő részen már most dolgozik a Blizzard.

Hirdetés

2000-ben jelent meg a Diablo II, amit 2012-ben követett a Diablo III, majd 2014-ben a Reaper of Souls kiegészítő. Nem valószínű, hogy idén vagy jövőre új, teljes értékű taggal bővül a sorozat, de valami biztosan készül a háttérben.

Ezt egy a Blizzard honlapján feltűnt álláshirdetés is megerősíti. A cég egy olyan game directort keres, aki igazgatja a Diablo sorozat jövőjét, segít továbbvinni a korábbi elképzeléseket, lényegében kézben tart mindent. Hatalmas felelősség ez, és nem jelentkezhet akárki - minimum 5 éves munkatapasztalat szükséges, és az, hogy a jelölt nevéhez több AAA cím kiadása kötődjön. Ha felvesznek valakit, annak nevét már alighanem hallottuk valami nagy játék kapcsán, és valószínűleg egy másik nagy cégtől vándorol át. Még motivációs levelet is kell írni, benne azzal, hogy a delikvens mivel játszik épp. Ha megfeleltek a feltételeknek, jelentkezzetek, ha nem, akkor várjátok velünk együtt kíváncsian, hogy mi lehet a Blizzardnál készülő, még be nem jelentett Diablo projekt.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)