Hirdetés

Dishonored 2 - megérkezett az első PC-s patch, de csak bétaállapotban

|

Kemények dolgozik az Arkane, hogy helyrepofozza a Dishonored 2 PC-s változatát, az első frissítést pedig már tölthetjük is.

Hirdetés

Elnézve a Dishonored 2 gigászi első napos frissítését és a PC-s változat állapotát a rajtkor, talán néhány hét munka ráfért volna még a játékra. De szerencsére az Arkane lassan utoléri magát és kipofozzák a technikai jellegű problémákat is. Efelé már meg is tették az első lépést az 1.1-es PC-s verzió megjelenésével.

A frissítés összeállításakor egyébként egyeztettek az AMD és az Nvidia szakembereivel is, akik egy-egy új drivert is kiadtak, a Dishonored 2 teljesítményén javító illesztőprogram telepítését így kifejezetten ajánlják a fejlesztők. De persze az Arkane maga sem tétlenkedett, az első nagyobb frissítés például az AMD kártyákon jelentkező, a szövetek fizikájával kapcsolatos problémákat is orvosolja, ahogy a játék mostantól a CPU feladatprioritásokat sem változtatja meg.

De többek között az egérérzékenység és a frame rate közötti kapcsolat is megszűnt az 1.1-es patch kiadásával, ami után rögtön dolgozni kezdtek az 1.2-es javításon. Az új verziót egyébként nem tölti le mindenkinek a Steam, hanem a Dishonored 2 beállításai között külön be kell kapcsolnunk a bétaverziókat, ami ezt követően külön játékként jelenik meg a könyvtárunkban.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)