Hirdetés

Echoes of War - A Blizzard játékok zenéi

|

Minden játéknak van zenéje. A Blizzard természetesen erre a részre is különösen figyel saját fejlesztéseinél.

Hirdetés

A Blizzard Entertainment ritkán ad ki játékot, de akkor az általában hatalmas siker lesz. Az ok, hogy az általuk fejlesztett játékok, általában jól bevált sémákra építenek, amiket azonban kellőképpen újszerű feldolgozásban használnak a Blizzardos arcok, valamint egyfajta hihetetlen igényesség jelzi az összes nagy címet. Minden játékkal élvezet játszani, még akkor is, ha alapvetően nem vagyunk a stílus rajongói. A Blizzard jó érzékkel rájött, hogy az átvezető képsorok micsoda nagy hatással vannak egy játékra, ezért aztán létrehozott egy stúdiót akiknek csak az a dolguk, hogy a különféle játékok átvezetői prezentálja. A másik aspektus, a zene terén sem kispályázott a Blizz, és az utóbbi öt évben már folyamatosan szerződésben van egy szimfonikus zenekarral amely szállítja a zenéket.

echos1.jpg
 A zenéket, amikkel marha sok gond lehet, hiszen nem elég a hangulatot eltalálni, a számoknak pont elég hosszúaknak kell lenniük, úgy, hogy lehetőleg ne vegyék el a figyelmet a játékélményről, csak éppen jelen legyenek. Viszont arra is figyelni kell, hogy ha valaki esetleg egymaga kalandozik, és belehallgat soundtrackbe, azért essen le az álla.Nos, hamarosan mindenki képet alkothat majd arról, milyen munkát végzett a Blizzard ezen a téren. Már előrendelhető ugyanis a Echoes of War, amely a már kiadott, és a jövőben kiadásra kerülő Blizz játékok zenéit tartalmazza. A honlapon bele is lehet hallgatni kicsit a zenékbe, és akár meg is rendelhető a termék.
echos2.jpg

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)