Hirdetés

How To Survive 2 - Early Accessben folytatódik a túlélés

|

A How to Survive második része minden tekintetben rálicitál az elődjére, ráadásul még idén belenézhetünk.

Hirdetés

Nem volt annyira átütő sláger, mint a kicsit mainstreamebbnek mondható megjelenések a témában, de azért kifejezetten szórakoztatóra sikerült a tavalyi How To Survive, olyannyira, hogy még PlayStation 4-re is megjelent. A rajongók követelték is a folytatást, aminek az Eko Software természetesen eleget is tesz, úgyhogy még idén jön a How To Survive 2.

A folytatás minden szempontból egy kicsit magasabbra teszi a lécet, így a How to Survive 2-ben már szebb grafika, összetettebb játékmenet és többszáz crafting alapanyag vár minket, ráadásul az új multiplayer módban köszönhetően akár 16 havert is beengedhetünk a táborunkb, hogy aztán együtt kaszaboljuk az élőholtakat.

A folytatásban a helyszín Louisiana lesz, a történet szerint pedig hónapok teltek el az első rész eseményei óta és az eddig kisméretűnek mondható fertőzés már világméretú katasztrófává nőtte ki magát. Természetesen a lényeg nem változott: meg kell tanulnunk a túlélés alapvető szabályait, miközben a lehető legbiztonságosabb tábort húzzuk fel magunk köré.

A fegyvereink és bázisunk javítgatása mellett ezúttal saját, egyedileg testreszabott karaktereket is létrehozhatunk ahelyett, hogy csak az előre megszabott karakterekből választanánk egyet. A How To Survive megjelenés idén októberben várható, viszont egyelőre még csak a Steam Early Accessben lesz elérhető.

Nektek hogy tetszik? Bírtátok az első részt?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)