Hirdetés

Elon Musk: Sok mai játékban elhanyagolják a történetmesélést

|

Ezen a véleményen van a Tesla és a SpaceX milliárdos feltalálója, akinek természetesen megvannak a maga kedvencei, például a Blizzardtól.

Hirdetés

A valódi Tony Starknak becézett Elon Musk egyike a világ legnagyobb elméinek, aki olyan vállalatokat hozott már létre a semmiből, mint a PayPal, a Tesla és a SpaceX. Tavaly játékos vonatkozásban is hallhattatok róla, hiszen egy konferencián lényegében azt mondta, hogy egy videojátékban élünk

Musk ismét nyilatkozott a témában, ugyanis az Y Combiner vendége volt, ahol elárulta, hogy mik a kedvenc játékai. A legelső helyen az Overwatchot említette (ahogy mellesleg tette azt tavaly is más orgánumnak), majd a Hearthstone-t hozta fel, amivel a gyerekei sokat játszanak, végül pedig az eredeti Deus Exet. Ehhez kapcsolódóan azonban azt is elárulta, hogy az új rész, a Mankind Divided már nem jött be neki túlságosan, mert nem volt túl jó a sztorija. Véleménye szerint a régebbi címeknél a grafika és a hang is szörnyű volt, ezért a mesemondásra kellett támaszkodniuk, viszont manapság épp fordítva van, elhanyagolják a történetmesélést: 

Szerintetek igaza van Musknak? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)