Hirdetés

Évértékelő 2016: ahogy Nightwolf látta

|

Nightwolf folytatja az évértékelők sorát, aki a hagymányokkal ellentétben nemhogy nem szidja a FIFA-t és a Star Warst, hanem egyenesen dícséri azokat. Ebből is látszik, hogy 2016. egy különleges év volt.

Hirdetés

Kérem, hogy akik találkoznak Ervinnel, vagy ismerik a jelenlegi elérhetőségeit, azok mondják meg neki, hogy ha az elmúlt 15 évben ráunt a tőlem kölcsönkapott Rammstein lemezre, akkor legyen kedves visszaadni, mert 2001 nem ma volt és én is szeretném picit hallgatni. Aztán nála lehet megint, mondjuk 2031-ig. Okés, szóval ezt kellemes mosollyal az arcotokon közöljétek vele, nehogy megijedjen és elszaladjon. Köszönöm! Most, hogy a lényegi dolgokon túlvagyunk, jöjjenek a kérdésekre a válaszok, mert RG azt mondta, hogy jönniük kell ma, tőlem, nektek, ma, most, ma.

Mi volt a legjobb 2016-os élményed?

Gyerekek, ez az év is úgy folyt le, hogy nem hiszem el. Szerintem még mindig 2016 március 20-a van, csak valami idióta a Központi Dátum és Idő Főosztályon bedurcizott és előretekerte a hónapállító panelt. De szerintem ezt nem csak én látom így, hanem felétek is vödröstül öntötték ki a napokat és most döbbentek rá, hogy: "jé, ismét írogatnak magukról ezek a GS arcok, szóval akkor már december van? Anya, kérlek told már el a fikuszt a falinaptár elől! Köszi! Hé, még csak március van! Vagyis decembermárcius… Most mi van?"
Szóval próbálom kapargálni az memóriatáblát magamban, azonban olyan kimagaslóan jó dologra nem emlékszem, inkább csak izgalmas történt/történik, de az is itt az év legvégén. Kicsit több mint 30 év budapesti tartózkodás után úgy döntöttünk, hogy áttesszük a székhelyünket a Balatonhoz. Részben a változatosságért, csöppet a jó levegőért, enyhén az élet jövőbeni dolgai miatt. E sorok írása közben is egy törmelékkupacon ülök, ami a teljes házfelújítás velejárója, de azért annyira ne sajnáljatok, mert az ablakon kinézve látom a kéklő víztömeget. Szóval tavi ember lettem, felveszem a Zatarra (uszadékfa) nevet és rászokom a nádfőzésre.

Mi volt a legrosszabb 2016-es élményed? 

Fájt itt, nyomott ott, vérzett amott, voltam egy leheletnyit beteg, de saját kis életem elmúlt egy évében semmi gyötrelmes megütköznivaló nem volt. Talán a világban történő dolgok tekergetik a lelkemet. Azok, akik nem csak a saját portájuk előtt sepernek és csinosítgatnak, hanem figyelik, átérzik, esetleg foglalkoznak mások, más helyeken élők problémáival, azok néha nehezen tudják álomra hajtani a fejüket. Szóval gyakran keveset alszom, ha értitek, hogy mire gondolok.

Mi volt a legjobb GSO-s élményed 2016-ban?

Szégyellem magam! Idén szinte egyáltalán nem tudtam GS fronton jelen lenni eseményeken, vagy megmozdulásokon. Még a nyári táborba sem jutottam el, pedig értesültem róla, hogy egy kedves olvasó csak azért fizettet be és jött el, hogy megverhessen. Sajnálom, kedves bántani akaróm, jövőre, ha ekkora trauma után mégis eljössz, akkor kétszer is elagyabugyálhatsz, ígérem! Aztán végignézheted, hogyan állok bosszút, de nem rajtad, hanem mondjuk Hunteren, amíg a többiek lefogják persze.
Kellemes pillanat volt viszont a mostani Citromdíj forgatása, mert arab pókerosztó még sohasem voltam, de láss csodát, arab pókerosztót játszhattam egy pár jelenet erejéig, ami olyan kapukat nyitott meg, hogy Las Vegastól kezdve egészen az öreg kontinens Monacojáig, a legnagyobb játékbarlangokból érkeznek állásajánlatok.

Mi volt a legrosszabb GSO-s élményed 2016-ban?

Nem azért nincs, mert nem szeretném vagy merném leírni, hanem egyszerűen nem volt ilyen. Ami viszont minden GS közeli embert - legyen az író vagy olvasó - szipogásra késztet január elején, az Gyu elalvásának évfordulója. Sokszor eszünkbe jut és gyakran mosolygunk az elregélt sztorijain, valamint a közösen átélt emlékeken.

Melyik szerinted 2016 legrosszabb játéka, és miért?

Amellett, hogy vannak élvezhető mozzanatai a No Man's Sky-nak, számomra hatalmas csalódás. Talán elmegyek addig a kijelentésig, hogy sértve érzem magam, amiért becsaptak a megjelenés előtti nagy csinnadrattával. Szerettem hinni neki, szerettem hinni benne, de pár óra után már nem. Szerencsére ezt a keserű, savanykásan nyálkás, de mégis nehezen lecsúszó tapasztalatot egy kölcsönjárgánnyal megúsztam, el sem tudom képzelni azok indulatát, akik súlyos ezrekkel könnyítették meg magukat érte.
Más játékot nem nagyon tudok rossz példának felhozni, mert az idei év a pótlásokról szólt leginkább és azok közül csak a jókat vittem el egy körre.

Melyik szerinted 2016 legjobb játéka, és miért?

A Naughty Dog tudja és tudja és tudja a receptet! Vitathatatlanul az Uncharted 4: A Thief's End számomra az év játéka! Viszont, ha valaki kedveli a pixelart műfajt és a retró hangulatot, azoknak ajánlom az Owlboy című alkotást. Egy csordogáló, mézes folyam Tortaországon belül, ami a gumicukor öbölbe visz el, magyarul kötelező darab.

Mi volt szerinted 2016 legnagyobb pozitív meglepetése?

Soha nem hittem volna, hogy ezeket a szavakat valaha le fogom írni erre a kérdésre, de a Fifa 17 nagyon meglepett. Azzal, hogy egy fiatal focista srác, Alex Hunter történetét sikerült úgy elmesélnie egy sportprogramnak, hogy az enyhe sablonossága mellett még én is élvezzem, az számomra nagyon is értékelendő! Okos húzás volt ez, mert a Fifa legújabb részét így is mindig viszik, mint a cukrot, de ezzel a lépéssel csak több lett, ráadásul annyival, hogy most én sem pocskondiázom, hanem pozitív példaként említem meg. Szép volt, jövőre szeretnék a fejlesztőktől egy RPG-t, mondjuk Fifa: The Final Rolling címmel.

Mit gondolsz, milyen meglepetések várhatóak jövőre ?

Jelenleg a bepótló szakaszomat élem. Talán a tavalyi évértékelőben, vagy egy másik cikkemben említettem, hogy mindenképpen beléptetem magam a jelenlegi konzolgenerációba, így az új házban már megvan a helye egy PS4-nek, és ha már lúd, akkor legyen 4K-s a lelke, így én teljesen meg fogok lepődni a szebb látványtól. Nekem már ez és ennek a hozadéka is új lesz, ringatóan kellemes, főleg, hogy csupa olyan cím fog megjelenni a platformon, ami kimondottan érdekel: Detroit: Become Human, Horizon Zero Dawn, Days Gone, God of War 4, csak hogy a kötelezőket említsem. Valamint remélem, hogy a Sony nem mond le a kézi szerkentyűiről, mert én oda vagyok a PSP, PS Vita vonalért. Arra azért kevés az esély, hogy bejelentenének jövőre egy ilyen irányú fejlesztést, de a Zsivány Egyes is megmondta, hogy a remény a lényeg.

Ha van, akkor kia kedvenc kommentelőd a GSO-n?

Bocsánat, még mindig megvan az a jó szokásom, hogy nem olvasok kommenteket szinte sehol. Remélem csak jófejek járnak hozzánk írogatni, meg persze pár őrült is belefér.

Mit vársz 2017-től?

Hogy megtaláljam Ervint és újra meghallgathassam a Mutter albumot, remélhetőleg már egy teljesen felújított házban. Játékfronton pedig örülnék egy újabb Guild Wars 2 kiegészítőnek, a South Park: The Fractured but Whole pironkodás és cenzúra nélküli őrületének, sok káprázatos Indie címnek és izgatottan várom a The Last of Us folytatását. Végül pedig kiemelt figyelemmel kísérem a Resident Evil 7. részét, mert ha jó lesz (már miért lenne rossz?), akkor bizony Isten hozott VR világ.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)