Hirdetés

Évértékelő 2016: ahogy Paca látta

|

A GSO főszerkesztő-helyettese, a GameNight ceremóniamestere, az örökifjú Paca mesél most nektek az idei év csúcs- és mélypontjairól. És persze rengeteg játék is szóba kerül, de tőle ez egyáltalán nem meglepő.

Hirdetés

A tavaszi és az őszi szezon hajtása miatt összefolynak a napok, csak a másnapig, legfeljebb egy hétre látok előre, ezért ilyenkor, év végén mindig el kell gondolkodnom azon, hogy pontosan mi történt idén, vagy mi az, ami idén történt. Az például rendesen meglepett, hogy a Far Cry Primal nem tavaly, hanem idén februárban jelent meg. 83 játékról és DLC-ről írtam tesztet 2016-ban, és az a számomra is meglepő, hogy emellett maradt időm olyan játékokkal is játszani, amikről nem kell tesztet írnom. Meg persze mással is foglalkozni az életemben, ennek még inkább örülök. 

Mi volt a legjobb 2016-os élményed?

Imádok világot látni, és idén minden korábbinál több helyre volt alkalmam eljutni. Januárban voltam Berlinben a Far Cry Primal sajtóeseményén (itt mondjuk a városból nem sokat láttam, mivel reggel repültem ki, és délután már jöttem is vissza, úgyhogy csak a taxiból csodálhattam meg a szexvideó kölcsönzőket és a befagyott Spree-t, rajta a Molecule Man szoborral), a családdal felmentünk a Magas-Tátrába, EndreMannal, TÁ-val és Siriusszal kiugrottunk Kölnbe a Gamescomra (mókás, 2x15 órás út volt, kifelé, 15 perccel megérkezésünk előtt sikerült még egy gyorshajtásos büntetést is behúzni) majd az év végén még Párizsban egy Watch_Dogs 2 hands-onon, Londonban pedig egy PlayStation 4 Pro eseményen jártam. A fejlesztőkkel mindig élmény beszélgetni, a PR-osokkal, akiknél nekünk kell kitalálni, mi olyat kérdezzünk, amire válaszolhatnak vagy tudnak válaszolni, nem annyira, de remélem tetszett, amit a GSO-n és a printben olvastatok.

Hegyeshalomnál dekkolunk, izgi! #gamescom

A photo posted by GameStar Hungary (@gamestarhu) on

Mi volt a legrosszabb 2016-os élményed?

Idén javarészt elkerült a balszerencse áradása (tartsa meg jó szokását), úgyhogy csak azt a többiekéhez képest pitiáner dolgot említem meg, hogy minden remény ellenére szar lett az Assassin's Creed film. 

Mi volt a legjobb GSO-s élményed 2016-ban?

Nagyjából azok, amiket fent is írtam: az utazások. Különösképp Köln, ott is inkább az odaút és az ottlét, a fantasztikus emberek, vezetni az automata váltós, céges Volvót. És semmiképp nem a büntetés, amit a németek küldtek valami gyorshajtás miatt.

Mi volt a legrosszabb GSO-s élményed 2016-ban?

A Rainbow Six: Siege médiabajnokság utáni heveny anyázások. Nem akarom túlbeszélni ezt, már lecsengett a dolog, csak annyit tennék hozzá, hogy van egy határ, amíg még lehet a fanatikus rajongást nyomatni, de azon túl már érdemes lenne a tartalomszolgáltatóknak, a fanatikusok rajongása tárgyának közbelépni, szólni, hogy "srácok, csak azért mert nem mi nyertünk, még nem lesz a győztes csapat rohadt csalók és köcsögök gyülekezete". Mi például a Guru-GS rivalizálását mindig poénra vettük, odaszúrogattunk, de ha egy GS olvasó kezdett dühből anyázni, azért ott mi is jeleztük, hogy van egy határ (vagy a Guru jelezte neki, mi meg csendben egyetértettünk). Szóval azért jó lenne egy kicsit higgadtabban kezelni az ilyen dolgokat.

Győztünk! #rainbowsix #rainbowsixmediabajnoksag

A photo posted by GameStar Hungary (@gamestarhu) on

Melyik szerinted 2016 legrosszabb játéka és miért?

Szinte csak jó játékokkal játszottam, és ha mégis valami rosszal kerültem össze, az olyan volt, ami szóra sem érdemes (például a Coffin Dodgers, bleh). Nem legrosszabb játékként, hanem legnagyobb csalódásként említeném inkább a No Man's Sky-t, ami ha Early Accessben jelenik meg, és a fejlesztők nem egy tök más játékot mutogatnak, akár még sikeres is lehetett volna, így viszont finoman szólva is elég kevés. Arra talán jó volt, hogy mások tanultak ebből, és a világ egy szebb, átverős előzetesektől mentes hely lehet. Egyébként a Mafia III-at is nagyon sajnálom, én az utolsó pillanatig bíztam benne, hogy jó lesz, és végülis a sztori miatt végigjátszottam, de egyértelműek és vitathatatlanok a hibái, egyetértek minden kritikával.

Melyik szerinted 2016 legjobb játéka és miért?

Abszolút a VR-os I Expect You to Die, mely tényleg olyan élményt nyújt, amilyet egy hagyományos játék nem tudna. Szabadulószoba-jellegű cucc, de az irányítástól kezdve a körítésen át az olyan apróságokig, mint hogy szivart tehetek a számba, ami meggyújtja az instrukciókat tartalmazó papírt, ha túl közel emelem, minden elemében zseniális és különleges. Még mindig kevés az olyan játék, ami miatt azt mondom, megéri VR-szemüveget venni, de jól haladunk, jövőre már biztosan összegyűlik egy top10-es listára való. 

Muszáj vagyok az Overcookedot is megemlíteni, az ünnepek alatt csak ezt játszottuk a családdal. Sosem gondoltam volna, hogy elhangzik a "- Vidd már innen a hagymát, a jóisten áldjon meg! - De nem bírom lerakni a poroltót! - Dobd le a földre, nem mindegy?" párbeszéd. Elhangzott.

Mi volt 2016 legjobb meglepetése?

Egyrészt az a pár PSVR-os játék, amitől tényleg letettem a hajam (Batman Arkham VR, The London Heist, I Expect You to Die). Emellett mind a Titanfall 2, mind a Watch_Dogs 2 felülmúlta a várakozásaimat, és tényleg remélem, hogy a kezdeti eladási számok csak a vásárlók óvatosságának és a nagyon pörgős és telített ünnepi szezonnak tudhatóak be, és ahogy a Rainbow Six: Siege, úgy ezek is sikeresek lesznek hosszútávon. Mindkettő megérdemelné. 

Mit gondolsz, milyen meglepetések várhatóak jövőre?

2017 tele lesz különleges, egyedi ötletekre épülő játékokkal, valamint régóta várt folytatásokkal egyaránt. A For Honor játékmenete, a Horizon: Zero Dawn témája miatt kiemelkedő, a Death Stranding összességében fura (mondjuk még nem biztos, hogy ez jövőre jön), de nagyon kíváncsi vagyok a Red Dead Redemption 2-re, a Destiny 2-re, a State of Decay 2-re, az új Star Wars Battlefront és Need for Speed játékokra is. Remélem, mindegyik pozitív meglepetést okoz. 

Ami még nekem érdekes, hogy hogyan lesz ezután az E3 és a gamescom. Az előbbiből az EA már kivált, utóbbin pedig senki nem tartott nagy előadást.

Pillanatokon belül kezdünk, gyertek beszélgetni: http://gamestar.hu

A photo posted by GameStar Hungary (@gamestarhu) on

Mit vársz 2017-től?

Nagyon remélem, hogy a Ubisoft tényleg beváltja ígéreteit. Egyrészt nem ad ki úgy játékot, hogy az nem működik (és nem hozza vissza az AC-t sem addig, amíg nem történnek gyökeres változások a formulában), másrészt nem jelentet meg olyan tartalmakat, amikből csak azok részesülhetnek, akik az alapjátékon felül fizetnek. Szimpatikus a Siege modellje, hogy aki akar, fizet, aki nem, az elég játékkal megszerezheti ugyanazt, és nem unalmas grindolásról van szó. 

Nem fűzök nagy reményeket a Switchhez, a világot biztosan nem váltja meg, és nem tudom, a Nintendót mennyire húzza ki a csávából. Ezzel együtt viszont jópofa cucc lesz, és el tudom képzelni, hogy én is vegyek egyet, ha olyan lesz a játékkínálat. 

Van újévi fogadalmad?

Szeretnék még többet kikapcsolódni, utazni, még többet látni a világból, és amihez a leginkább szeretném tartani magam: több szubjektív, saját anyagot, belemenősebb cikket készíteni a GSO-ra. Erre más munkák miatt nem volt időm, pedig ezt élvezem a legjobban az újságírásban (és nem mondjuk a hírezést vagy a tesztelést). 

Jövőre ismét veletek, nagyon boldog új évet kívánok addig is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)