Hirdetés

Fallout MMO: Közelebb de mégis távol

|

Herve Caen szerint igen jó pénzügyi eredményeket ért el az Interplay a Fallout-tal kapcsolatos jogok eladásával – amit ugye a Bethesda vett meg. Olyannyira jót, hogy elnök-vezérigazgatójuk elmondása alapján az anyagiak nem fogják majd vissza a készülő Fallout MMO-t.

Hirdetés

Herve Caen elmondta, hogy végre letudhattak egy igen nehéz időszakot, és most már minden erejükkel azon lesznek, hogy betegre keressék magukat. No persze ezt ő úgy fogalmazta meg, hogy a tulajdonukban lévő intellektuális javak áruba bocsátása mellett a kulcsfontosságú Fallout Online-nal egyengetik a cég jövőjét :) De értjük mi ezt.
Nettó jövedelmük a június 30-ával záródó negyedévben 5.46 millió dollár volt, ami az előző év azonos időszakának igen mérsékelt 2.6 millió dollárocskájával szemben szép teljesítmény. A bevételük jelentős részét a Fallout jogainak eladása jelentette, amiért potom 5.75 millió dollárt kaptak – így hegesztheti a Bethesda a júliusi számban Duncan mester előtt feltárulkozó Fallout 3-at. Azonban a világ online megvalósításának exkluzív jogait az Interplay megtartotta. Hozzá kell azonban tennünk, hogy Caen úr igencsak "optimista" cége jövőjével kapcsolatban, hiszen az Interplay semmilyen egyéb bevételi forrást sem produkált (játékot például nem adtak ki) és még mindig kevés a tőkéjük ahhoz, hogy egy normális MMORPG készüljön a Fallout világból.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)