Hirdetés

Final Fantasy XIV: Heavensward teszt - mennybemenetel

|

A Final Fantasy XIV: A Realm Reborn első kiegészítője, a Heavensward megmutatja, hogyan kell kiegészíteni egy alapjátékot és számos új tartalommal örvendezteti meg az előfizetőket.

Hirdetés

Hosszú kálváriát járt a Square Enix a Final Fantasy XIV-gyel. Az első megjelenés finoman szólva is kudarc volt, hála a slendrián fejlesztőknek, a gyatra netkódnak és úgy egyáltalán a minden összetevővel kapcsolatban tapasztalható amatőrségnek. Szerencsére a Square fejesei a fejükhöz kaptak, miután villámsebesen kiderült, hogy manapság, amikor annyi pöpec FTP-cím leledzik a neten, valamit nyújtani kell, ha a pénzt ki akarják csalogatni a gamerek zsebéből. Hamar kivonták a forgalomból a játékot, és visszaküldték a műhelybe egy nagygenerálra. Az eredmény? Az FF XIV: A Realm Reborn, ami egy igazán jól sikerült MMO még az olyan gigászokkal szembesítve is, mint például a WoW. Fordulatos sztori, amit nem játszunk végig egy hét alatt, hatalmas bejárható terület, cukimuki kis lények, minden van, ami egy JRPG fan szíve vágya, ráadásul egymás pofáját is össze lehet törni a PvP segítségével. Nem is volt kérdéses, hogy az immár szépen muzsikáló játékhoz érkeznek majd a kiegészítők, hiszen a havidíjért cserébe azért elvár az ember ezt-azt.

Vár a menny

Az FF XIV alapsztorija sem piskóta, aki lelkiismeretesen végigolvas minden kapcsolódó infót, bizony hónapokig küzd majd, mire a végére ér. A Heavensward nevezetű kiegészítő pedig nemcsak a szokásos új területekkel próbálja meg kiszúrni a játékosok szemét, hanem tovább szövi hőseink kalandját. Ez amúgy nagy pozitívum a veteránoknak, viszont a süldő kalandozók jó darabig nem jutnak a közelébe. Sebaj, nekik is akad tennivaló, hiszen három új kaszt is bemutatkozik, vegyen ki magának két-három hét szabit mindenki, aki mesterfokon űzné őket. Ezek között ott van a Dark Knight, aki amolyan tankféle, és bár szép nevei vannak az új skilleknek, igazából aki paladin vagy warrior karival nyomul, azt nem éri majd túl sok meglepetés. Ugyanez mondható el a tulajdonképpen healerként működő Astrologianről is, aki leginkább a White Mage-re hajaz, bekeverve egy kis szerencsét, mert néhány skillje csak random jön elő. Érdekes viszont az új DPS szakma, a Machinist, akihez hasonlót eleddig nem nagyon láthattunk az FF XIV világában. Alapvetően távolsági harcra koncentrál új barátunk, zsebében mindig akad néhány turret, mana helyett pedig - meglepő módon - lőszert fogyaszt. Alapvetően nem rosszak az új műsorszámok, de hát ennél azért még lesz jobb is, remélhetőleg. Nem mellesleg bemutatkozik egy új játszható faj, az Au Ra. Első blikkre a Miqo'te ugrik be, ha rájuk nézünk, de nem, új fajunk sárkányszerűen pikkelyes bőrrel rendelkezik, és ijesztő szarvakat visel.

Miután kiválasztottuk nekünk való új szakmánkat, esetleg karakterünket, nézzük, merre érdemes indulni. Szerencsére sokfelé. A Heavensward sok új területet hoz Hydaelyn amúgy sem kis világába. Bejárhatjuk Dravania földjét, ahol fura alakú fák várnak az erdőben virágot szedő kalandozókra, de ellátogathatunk akár Chruring Mist lebegő szigetekből álló tájaira is. Megfáradván a nagy harcokban, menjünk szépen haza új ruhácskát varrni édibédi kis karakterünkre. Esetleg kovácsoljunk új sisakot tankunkra, ha az már túlzottan felvette fejünk alakját. Magyarán érdemes mindenkinek körbenézni a craft menüpont alatt is, mert minden foglalkozás kapott egy rahedli új összetákolható felszerelést, hogy ne csak azoknak legyen jó, akik éjjel-nappal raideken lógnak. Persze ez a pepecselés nem mindenki favoritja, de azért biztosan akad, aki szívesen villog frissen vasalt szoknyácskában a helyi kocsma előtt.

Vége?

Összességében jól sikerült a Heavensward, bár az új kasztok talán nem annyira fantáziadúsak, mint reméltük, ugyanakkor hoznak annyi frissességet, hogy talán elcsábul még pár ezer animerajongó, és az új területek, valamint a sodródó fősztori  nagy valószínűséggela régi motorosokat is visszaszólítja. Az FF XIV egy igazán jól összerakott MMO-vá forrta ki magát, kíváncsian várom, merre viszi tovább a Square a témát.

Final Fantasy XIV: Heavensward
Pompás élmény elmerülni az FF XIV világában.
Ami tetszett
  • Szépséges grafika
  • Jól kidolgozott történet
  • Változatos fajok
Ami nem tetszett
  • Balanszírozni azért még lehetne
  • A kiegészítő leginkább a maxos karaktereknek szól
  • Havidíj
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)