Hirdetés

Civilization VI előzetes - oszd meg és uralkodj!

|

Sokan már most úgy látják, hogy a hatodik rész megegyezik az előzővel, ezzel szemben viszont remek új ötletek lapulnak a motorház alatt.

Hirdetés

Az emberek nem tudják megállni, hogy a környezetük ne legyen az irányításuk alatt, ez az elemi ösztön pedig tökéletes alapot biztosít az addiktív videojátékoknak. Ez hajtja a Civilization játékokat is, hiszen minden epizódban pontosan ugyanezt csináljuk, amikor megalapítjuk az első városunkat, elkezdünk kutatni, építkezni, újabb városokat alapítani, miközben csak egyetlen mondatot ismételgetünk: csak még egy kört.

A Civilization-sorozat eddigi összes része ugyanazokból az alapokból építkezett és alig történtek radikális változások. Az ötödik rész volt talán a legérdekesebb, hiszen a négyzetes mezők helyét átvették a hatszögek, valamint az egységeinket ezután már nem tudtuk egymásra helyezni, hogy seregeket építsünk belőlük. Ezt a fejlesztők akkor azért csinálták, hogy a taktikai lehetőségek bővüljenek, de a játék alapjai nem változtak. A frissen bejelentett Sid Meier's Civilization VI esetében sem lesz más a képlet: ugyanazokból az alrendszerekből fog felépülni a játék, viszont a Firaxis csapata mindegyikre tett egy kis csavart, így a sok kis változtatás összességében egy nagyon más Civilization játékot fog eredményezni.

Vedd meg nekem a várost

A város mindig is a Civilization mögötti játékdizájn alapegysége volt: ezzel kezdtük a játékot, innen indultak a fejlesztések, és itt készültek az egységek. Ez most sem változik, viszont az, ahogyan kezeljük a városainkat, teljesen átalakul, hiszen ezúttal a város fejlesztéseit nem ugyanarra a mezőre tesszük, ahol a város van, hanem a körülötte lévő mezőkön helyezhetjük el, az adott mező adottságaihoz igazítva. Ed Beach dizájner szerint erre azért van szükség, mert szeretnék, ha a játékosok rákényszerülnének arra, hogy alkalmazkodjanak a pályához: "Az első számú probléma, amit észrevettük az ötödik részben, hogy a legtöbb játékos mindig ugyanúgy játszik. Szerettük volna feldobni a játékot és elérni, hogy a játékosoknak igazodnia kelljen a körülményekhez." Ezeket a mezőket kerületeknek fogják nevezni és elhelyezésükkor figyelembe kell vennünk az adott mező környezeti adottságait. A kerületek azért is érdekesek, mert egy városról így már ránézésre eldönthetjük, hogy milyen jellegű védelemmel rendelkezik.

Óriások vállán álltam

A kutatáson is sikerült eszközölni néhány érdekes változást. Ez ugye eddig úgy nézett ki, hogy volt egy fa, melyben egy adott ágat akkor tuduk kifejleszteni, ha a közvetlen előtte lévő kutatási területet már teljesítettük. Ez így szép és jó, de Beach szerint ezzel az volt a baj, hogy egyrészt szinte teljesen független volt attól, amit a játéktéren csináltunk, másrészt értelmetlen helyzetek jöttek ki belőle: akkor is elkezdhettünk a tengeri navigációt kutatni, ha a népünk még egy kád vizet sem látott életében, nem hogy tengert. Ez a folytatásban úgy fog működni, hogy az adott kutatási területhez tartozó építményeink felgyorsítják a haladást. Beach szerint ez azért jó, mert a városokhoz hasonlóan ez is a pályához igazítja a játékot: "Így a fejlődés egyes ágai könnyebben és gyorsabban lesznek elérhetőek. Ha mondjuk a part mentén építkezünk, akkor sokkal gyorsabban tudunk ütőképes flottát építeni."

Ha ez egy diplomáciai hajó, mutass nekem egy diplomatát!

A Civilization 5 vezetőit már mindenki ismeri: Gandhi dobja az első atomot, Napóleon 3 kör után békét köt minden háborúban, csupa megszokott dolog. Beach szerint viszont a legfontosabb lecke, amit megtanultak, hogy a játékosoknak értenie kell, hogy mi motiválja a vezetőket: "Észrevettük, hogy a vezetők nagyon hasonlítanak egymásra és diplomácia tekintetében a személyiségük nem nagyon tér el. Ezen úgy fogunk változtatni, hogy minden vezetőnek saját célkitűzései lesznek, melyek jobban igazodnak az adott történelmi személyiséghez." Ezek a motivációk persze nagyban befolyásolják majd, hogy hozzánk hogyan viszonyulnak majd az egyes riválisaink.

Természetesen a harcon is eszközöltek egy-két változtatást és ebben az esetben inkább a korábbi részekhez nyúltak vissza, ugyanis ismét kombinálhatunk majd egységeket, habár sokkal szigorúbb megkötésekkel. A lényeg, hogy csak azonos típusú egységeket vonhatunk össze vagy pedig support egységeket, melyek leginkább katapultok és hasonlók. Beach szerint azért döntöttek így, mert ezek az egységek túlságosan sok helyet foglaltak a pályán: "Nagyon nagy volt a tülekedés a játéktéren, mert ezek a szétszórt egységek rengeteg mezőt lefoglaltak. Szerettünk volna egy okos megoldást arra, hogy összevonhassuk őket, de közben ne veszítsük el azt a taktikai mélységet, amit a szétbontásukkal nyertünk."

Ránézésre a Civilization 6 tényleg teljesen úgy néz ki, mint az elődei, de ha benézünk a motorháztető alá, akkor bizony rengeteg minden megváltozott. A birodalmunk nem csak látványosabb és grandiózusabb megjelenésű lesz, de rákényszerít majd minket arra, hogy kompromisszumokat tudjunk kötni és esetleg egy olyan stratégiát vessünk be, amit korábban nem választottunk volna.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)