Hirdetés

For Honor - mit tanultunk a bétából?

|

A hétvégén kipróbálhattuk az év egyik legjobb játékát, ami mindössze két hét múlva a boltok polcaira is felkerül, így a jelenlegi állapot már sokat elárul arról, hogy milyen lesz a For Honor a megjelenéskor.

Hirdetés

Kifejezetten vártam a For Honor bétát. Már a bejelentés óta izgatja a fantáziámat a koncepció, és az alfát is nagyon élveztem, ráadásul abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy én írhatom majd a tesztet, így szerettem volna a lehető legjobban felkészülni a megjelenésre. Ha nem is játszottam megállás nélkül, 14-15 órát azért beleraktam a játékba a hétvégén, ez idő alatt pedig elég sok minden kiderült.

A játék kifejezetten jól optimalizált

Bár kicsit aggódtam, amikor az első indításkor az fogadott, hogy nincs meg a minimum gépigény (egyébként megvolt, egy i5-2500k, Radeon R9 270X, 8GB RAM konfigon futott a játék), gyári beállítások mellett (Full HD + mediumra lőtte be magát a játék) simán futott 55-60 fpssel, és összesen talán két alkalommal esett le ez alá.

Vannak még problémák

Itt olyan dolgokra gondolok, mint a "Leave with group" gomb, ami ahelyett, hogy egyben kiléptetné a csapatot, kilépteti a csapatot, illetve kidobja belőle a leadert. Aki játszik mondjuk a Siege-dzsel, az tudja, hogy a Uplay-ben aztán visszahívni valakit kész rémálom, itt pedig még ennél is rosszabb volt a helyzet. Persze mondhatjuk, hogy hát egy ekkora feature-t azért nem lehetetlen lefejleszteni, de akkor kérdem én: miért nem lehetett már a bétára megoldani a dolgot?

Nincsenek egyértelműen OP karakterek

A saját tapasztalataim és a Reddites visszajelzések alapján sincs olyan hős, ami kifejezetten sok sarat kapna. Nyilván már most is vannak olyan rajongók, akik pár ezer óra verekedős játékkal a hátuk mögött olyan szintre jutottak bizonyos hősökkel, hogy néhány másodperc alatt összecsomagolják az embert, de mielőtt farkast kiáltunk, érdemes elgondolkozni, hogy mennyire vagyunk képben az ellenfél karakterét illetően.

Hiányosságok

A jelenlegi multiplayer játékmódok mellé kapunk még egy 4v4 TDM-et és egy 4v4 Elimination módot is, a kérdés már csak az, hogy lesznek-e ranglisták, amiket a többiek orra alá dörgölhetünk? A Ubisoftnak nem titkolt széndéka, hogy esport magasságokba emelje a For Honort, ehhez viszont egy ranked rendszerre is szükség lesz, ami kineveli a legjobb játékosokat. Ilyen egyelőre nincs, és valószínűleg egy leaderboardot nem is olyan nehéz összedobni. Egy ilyen rendszer nyilvánvalóan tovább darabolja a community-t, így valamilyen szinten értető, hogy nem folytak bele, amíg fogalmuk sincs, mekkora lesz a játékosbázis.

Mégiscsak kellenének azok a szerverek

A For Honor dedikált szerverek nélkül, kizárólag P2P kapcsolattal dolgozik, ami több szempontból is problémás. A hostnak nyilvánvalóan mindig előnye van, ami egy ilyen játéknál bizony nem feltétlen szerencsés, ha pedig köhög a net, akkor az az egész meccsre hatással lehet. Ezen felül egy esetleges ragequit esetén az egész meccs elveszik az éterben. Redditen számos olyan videót találunk, ahol megszakadt a kapcsolat, rollbackelték az állást, vagy egyéb anomáliák léptek fel. Ez már önmagában elég sok embert tántorít el a vásárlástól, ráadásul lehetnek olyanok, akiket fizikailag meg is akadályoz abban, hogy csatába vonuljanak. A legtöbb kollégiumi hálózaton például a torrentezés visszaszorítása miatt tiltják a P2P kapcsolatokat, így ők ki vannak zárva a buliból.

A megjelenésig még két hét van hátra, ez idő alatt (és az azt követő hetekben-hónapokban) pedig néhány dolgot még rendbe lehet tenni, de miután a játék 4 éve P2P alapokon készül, ezt már biztosan nem fogják megváltoztatni, ami komolyan rányomhatja a bélyegét a játékra.

Ti próbáltátok a bétát? Ha igen, milyenek a tapasztalatok?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)