Hirdetés

Game Developers Forum 2008 - Előzetes

|

Rohamosan közeledik az idei Game Developers Forum, így az itt az ideje egy kis előzetes kedvcsinálónak!

Hirdetés

Mivel a GDF végleges programja megtekinthető a hivatalos honlapon, így nézzétek el, hogy az előadások időpontjait nem említem: a cikk célja, hogy egy átfogó képet nyújtson a fellépőkről és az általuk érintett témákról.



Hogyan tervezzünk játékot?

Egy játék elkészítésének egyik legfontosabb lépése az alapötlet kiötlése és a designer-i munka, így több előadás is foglalkozik ezzel a ponttal, és az ilyenkor jelentkező buktatókkal.
Elsőként az Invictus Games ügyvezető-igazgatója, Kozák Tamás számol be arról, hogy mire érdemes figyelnünk, ha az ázsiai piacra fejlesztünk játékot. Az Invictus Games 2005 óta vesz részt egy japán autós MMO fejlesztésében, és az előadásra beülők az ezen időszak alatt szerzett tapasztalatokat hallgathatják meg. Többek között szó lesz a nyelvi nehézségekről, a kulturális különbségek hatásairól valamint a kínai kalóz-piacról is.
Valamivel később az Eidos Hungary képviseletében Szalacsi Botond számol be egy folytatás elkészítésének nehézségeiről: mikor érdemes folytatást készíteni, mennyit érdemes változtatni az eredeti koncepción, milyen formában kell figyelembe venni a rajongók véleményét, és ezekhez hasonló szempontokról.
Végezetül a Crysis vezető designere és producere nyújtanak átfogóbb képet a témáról, felvázolva, játékuk elkészülésének teljes folyamatát.



A dolgok technológiai oldala


Persze, ha már tudjuk, hogy milyen játékot akarunk készíteni, kiknek, és miről fog szólni, még mindig hátra van a megvalósítás. Akiket a programozói, videó készítői, esetleg egyéb technológiai dolgok izgatnak, szintén több előadás közül válogathatnak, preferenciáik szerint.
A Digital Reality saját fejlesztésű videókészítő programját Fodor Tamás mutatja be. Láthatjuk az eszköz pontos működését, azt, hogy hogyan kommunikál a DR többi fejlesztőeszközével (fizikai rendszer, atmoszféra editor), mindezeket WarFront és FieldOps videókkal illusztrálva.
Michael Langmayer, az Autodesk termékspecialistája a 3ds Max 2009-ről számol be, a program újításairól az elődökhöz képest, valamint a bonyolultabb feladatok (pl. több karakter egymásra hatása) megoldásáról.



A modellezéshez kötődik a 3D Brigade modellezési igazgatójának, Várkony Csabának, előadása is, melyben arról számol be, hogy miként használják az Unreal Engine 3-at az HBO Elit alakulat című sorozatán alapuló MMO-juk karaktereinek elkészítéséhez. Megtudhatjuk, hogy mik egy modell megalkotásának lépései a kezdeti kutatásoktól a koncepciós rajzokon és a számítógépes modellezésen át a végső simításokig.
Hasonló témájú Seres Lehel előadása is, melyben a repülőgépek és hajók modellezésének fázisait mutatja be, kitérve a munka ütemezésére és a fejlesztéssel foglalkozó különböző részlegek közötti kommunikációra is.
Végezetül Máféfy Szabolcs tart egy mesterkurzust a Softimage|XSI használatáról: hogyan készíthetünk a programmal környezetet, objektumokat, karaktereket és animációkat, melyeket aztán könnyedén átemelhetünk bármelyik Next-Gen játékmotorba.



És a többiek

A fentieken kívül még számos érdekes témájú előadásra ülhetünk be, melyeket - az előzőektől eltérően - már nem lehet nagyobb kategóriákba csoportosítani.
A Jagex Software képviseletében Jele Imre vázolja fel, hogy a virtuális javak illegális kereskedelme milyen veszélyeket jelent az MMO-kra, ezek ellen hogyan lehet védekezni, és milyen módszerekkel sikerült biztonságosabbá tenniük a Runescape-et ebből a szempontból.
Harald Riegler, a Sproing Interactive Media igazgatója a Wii-re készült My Riding Stable példáján szemlélteti, hogyan kell minőségi játékot időre szállítani, még ha új platformra is fejlesztünk.
Cevat Yerli a játékgrafika jövőjéről elmélkedik majd, Michael Capps, Epic elnök, pedig két előadást is tart: egyet a Gears of War franchise-ról, egyet pedig a multi-platform fejlesztések kockázatairól.



Látható tehát, hogy az idei GDF változatos programokat kínál, számos neves előadóval. Mivel május 17-e már nincs messze, így remélem, hogy ezzel a kis összefoglalóval segítettem azoknak, akik eddig még nem tudták eldönteni, hogy megjelennek-e majd jövő szombaton a MOM Parkban.

Még mindig lehet jelentkezni jegyekért, s nem árt mindezt villámgyorsan lebonyolítani, hiszen az első tíz (10) regisztráló kedvezményesen jut belépőhöz.


Támogatók:



Kiemelt médiapartner:



Médiapartnerek:


Szervezők:



GameStar

 


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)