Hirdetés

Ha bejött a Dead Island 2, ennek örülni fogsz

|

Két nagy kiegészítőt jelentett be a Dambuster Studios, de ingyenes tartalmakra is számíthatnak a rajongók.

Hirdetés

Története talán legnagyobb válságát éli most a svéd Embracer Group, mely az elmúlt években a népmesék telhetetlen kis gömböceként szippantott fel minden útjába eső stúdiót és szellemi termék jogait, de világos stratégiája nem volt arra, hogy mihez is kellene kezdenie velük. Kívülről szemlélve úgy tűnt, hogy a döntéshozók találomra választják ki, melyik régi IP-t támasztják fel, és milyen formában teszik azt, közben pedig eszelősen sok projektet finanszíroztak (számos külsőst is felkarolva), miáltal teljesen szétforgácsolták az erőforrásaikat.

Sejthető volt, hogy ez nem mehet így az idők végezetéig, és miután a közelmúltban kútba esett egy kétmilliárd dolláros üzlet, mely kis híján magával rántotta a céget, a vezetők is belátták, hogy változtatniuk kell. A THQ Nordicot, a Saber Interactive-ot és még számos más kiadót és fejlesztőstúdiót a szárnyai alatt tudó Embracer Group ezért elbocsátásokra és stúdióbezárásokra készül, felülvizsgálja a fejlesztés alatt álló projekteket, a jövőben pedig elsősorban saját IP-jaiba kíván befektetni, közülük is azokba, amelyek nagyobb eséllyel térülnek meg. Ilyen A Gyűrűk Ura, a Tomb Raider, és látva a második rész egészen valószerűtlen, minden várakozást felülmúló sikerét, bátran közéjük sorolható a Dead Island is.

Hirdetés

Gyaníthatóan idő kérdése csupán, hogy bejelentsék a folytatást, de addig is komolyan támogatja a Dambuster Studios és a Deep Silver az áprilisban elrajtolt Dead Island 2-t. Már most megvásárolhatók az ún. prémium karaktercsomagok, amelyek új kinézettel és bárki által használható fegyverekkel gyarapítják a kínálatot, de ingyenes skinek is jönnek a Til Dawn Collection képében, míg az Amazon Prime-tagok bónuszként a From Dusk Collection tartalmainak (ezek is skinek és fegyverek) örülhetnek.

Az imént említett apróságoknál jóval izgalmasabb viszont, hogy tradicionális, a sztorit továbbszövő kiegészítőkkel is gyarapszik a Dead Island 2. Az expansion pass birtokosai mindkettőt ingyen megkapják, mindenki másnak fizetniük kell majd értük. Az első, a Haus az év vége felé érkezik, és arra a kérdésre ad majd választ, hogy egy milliárdos milyen módon készülne fel a zombiapokalipszisre. Természetesen techno-halálkultusszal és féktelen dorbézolással, mi mással?

A második expanzió, a SOLA Festival várhatóan 2024 második negyedévében fog kopogtatni az ajtónkon. Ebben Los Angeles bulizni vágyó polgárai a zöldmozgalom jegyében rave-partikkal menthetik meg a bolygót. Igen, mi sem értjük, hogy ezekkel történetszálakkal pontosan mi a fejlesztők szándéka, de az elég világos, hogy a sztori nem lesz komoly, csupán véres.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)