Halo: The Master Chief Collection teszt - sok Master Chief szinte semmiért

|

Mielőtt belevetnénk magunkat az Xbox One-exkluzív Halo 5: Guardians kalandjaiba, felzárkózhatunk a Halo: The Master Chief Collectionnel. De vajon megéri újra megvenni a sorozat korábbi részeit?

Kerülj képbe egy akciós gamer monitorral! Hirdetés

Aligha szükséges bárkinek is bemutatnom a Halo sorozatot, ám mivel feltételezésekre nem érdemes cikket építeni, inkább fussunk végig néhány mondatban azon, hogy miért is fontos, sőt egyenesen meghatározó szereplője a Halo az iparágnak és mivel érdemelte ki, hogy saját fejezetet kapjon a videojátékok nagy almanachjában.

Hirdetés

Mester, de nem szakács

Nem a Halo volt az első próbálkozás arra, hogy FPS-t ültessen valaki konzolra, de még csak nem is az első, amelyik jól sikerült. Viszont nem kis részben annak köszönhetően, hogy jókor volt jó helyen (értsd: megjelenésekor nem volt más használható FPS Xbox-on) milliók tudatába égette bele az olyan, később sokak által másolt sajátosságokat, mint a játékosnál lévő fegyverek számának korlátozása, a visszatöltődő energiapáncél, vagy a fantasztikus MI. Na ez utóbbit általában nem tudták lekopírozni. A – számomra – leginkább meghatározó adalék a rendkívül aprólékosan kidolgozott, militáns sci-fibe ágyazott történet volt, amely tucatnyi regényen, képregényeken, animációs filmeken és élőszereplős minisorozatokon, valamint nyolc (eddig) játékon keresztül bontakozik ki.

Utóbbiakból négy épül egy kibernetikus úton felturbózott katona köré, kinek a laikusok táborában elterjed közhiedelemmel ellentétben a Master Chief nem a neve, hanem a rendfokozata. Ezt a négy játékot (Halo 1, Halo 2, Halo 3 és Halo 4) gyúrta egybe a 343 Industries a Halo 2 tizedik születésnapja alkalmából.

4 in 1

Kronológiai sorrendben visszafelé haladva értelemszerűen a negyedik rész igényelte a legkevésbé, hogy drasztikus szépészeti eljárásnak vessék alá. Ennek megfelelően a felbontás növelésén túl (720p helyett 1080p) csak a korábbi instabil 30 fps-ből varázsoltak stabil 60-at. Első hallásra nem tűnik soknak, ám az Xbox 360-as és az Xbox One-os változatokat egymás mellé téve már kiütköznek a különbségek az újabb kiadás javára. Élesebb a kép, nagyobb a látótávolság, teltebbek a színek, látványosabbak az effektek, és nem reccen meg a kép a legdurvább tűzharc közepén sem.

Az idén hétéves Halo 3 viszont már egyértelműen megkövetelte volna, hogy alaposabban belenyúljanak a kódba, ne adj isten, új motorra ültessék át a játékot, ám ez sajnos elmaradt. Némileg javult a bevilágítás, finomabbak az árnyékok, de ennyiben ki is merülne a fejlődés, ha a töltési idő drasztikus rövidülését (mindegyik részre érvényes) nem említhetném meg a felbontás növeléséből és a képfrissítés megduplázásából fakadó előnyök mellett.

A Halo: Combat Evolved (engedtessék meg, hogy felrúgjam a sorrendet, okkal teszem) egyszer már átesett egy alapos tatarozáson. Lényegében azt a verziót kapjuk meg újra 1080p és 60 fps mellett, továbbá nem kell 1-2 másodpercet várnunk arra, míg vált a játék a régi és az új motor között, ez most már azonnal megtörténik.

Ahogy a Halo 2 esetében is, ami kétségtelenül a Master Chief Collection legnagyobb becsben tartott darabja. Az első részhez hasonlóan itt is szinte teljes felújítás történt, ám láthatóan jobb minőségű asseteket használtak a fejlesztők, mert nagyságrendekkel mutatósabb annál. A szépség ára viszont az, hogy a négy kampány közül egyedüliként a Halo 2 natív helyett skálázott 1080p felbontásban jeleníti meg a képet, amit a fejlesztők a párhuzamosan futó két motor óriási erőforrásigényével magyaráznak. Ezen kívül újrakeverték még a zenéket, a fegyverhangokat, a háttérzörejeket is, amitől sokkal életszerűbbé és hitelesebbé vált az egész. A mai szemmel nézve bénácska átvezető animációkat pedig a Blur stúdió profi CGI filmbetétjei váltották fel. De annak sincs akadálya, ha inkább a régi videókat néznénk meg, csak egy gombnyomás.

Jómagam rengeteg időt töltöttem azzal, hogy az egyes pályaszakaszok megtisztítása után fel-alá kószáltam, miközben bőszen nyomogattam a motorváltó gombot, és nem győztem ámulni azon, hogy mekkora a különbség a tíz évvel ezelőtti és a mai standardoknak megfelelő látvány között. És persze kerestem az elrejtett terminálokat is, amelyek egyrészt csak modern köntösben láthatóak, másrészt pedig további izgalmas részleteket fednek fel a történettel kapcsolatban.

Túladagolás

Nyilván egyéni preferencia kérdése, hogy a kampány fontosabb valakinek, vagy a társas lövöldözés, de vitathatatlan tény, hogy a Halo sikeréhez döntő mértékben hozzájárult a multiplayer is. Ez az, ami köré közösséget lehet szervezni, ami hosszabb távon is fenntarthatja az érdeklődést a játék iránt, illetve kitolja annak várható élettartamát. Száznál is több térkép (jómagam 105-ig jutottam a számolásban) azért már elegendő egy hétvégére, vagy kettőre, vagy inkább néhány évre. Mondjuk úgy az Xbox One kifutásáig.

Nem füllentett a 343 Industries, valóban minden mapot belezsúfoltak a csomagba, ami valaha megjelent a négy játékhoz. Még azokat is belakhatjuk, amelyek csak a Halo 2 PC-s kiadásához jártak. Sőt a Forge segítségével az újabb térképekbe még bele is nyúlhatunk.

A mennyiségre tehát nem lehet panasz, ahogy a játékmódokra sem, itt van minden a közönségkedvenc Slayertől kezdve a CtF-en és King of the Hillen át egészen az olyan úri huncutságokig, mint a Race, vagy az Oddball. És persze figyeltek arra is a srácok, hogy ne keverjék az össze nem illő tartalmakat. Így például a Halo 4 multijában megtalálható, finoman szólva megosztó páncélképességeket hiába is keresnénk a másik három epizódban. Viszont nem bántam volna, ha minden egyes térkép megkapja azt a törődést, ami a 25 Halo 2 map közül féltucatnak kijutott. Szeretek nosztalgiázni, de azt is értékelem, ha a fejlesztők megpróbálják kiaknázni az erősebb hardverben rejlő lehetőségeket.

Mire várunk még?

Ennyi tartalom már nem fér fel egyetlen Blu-ray lemezre, ezért a Microsoftnak választania kellett, hogy két korongot pakol a dobozba, vagy az elmúlt évben rendszeressé vált megoldáshoz folyamodva egy letölthető tartalmi frissítéssel oldja meg a problémát. Értelemszerűen az utóbbira esett választása, ám a kevesebb, mint 24 órája elérhető 15 GB-os adatcsomagból néhány apróság kimaradt. Ilyen a sir Ridley Scott közreműködésével készült Halo: Nightfall minisorozat, amit a megjelenés napján már mi is megnézhetünk a vadonatúj Halo Channel alkalmazást használva, amennyiben a próféták is úgy akarják. De ide sorolható még a Halo 4 egyik legizgalmasabb dobása, a Spartan Ops kooperatív kampány is. Utóbbi Dr. Halsey történetének fonalát gombolyítja tovább néha egészen meglepő vargabetűket leírva. Itt jegyezném meg, hogy a kapcsolódó átvezető videókat a hazai Digic Pictures készítette. Decemberben jön, pár nappal megelőzve a Halo 5: Guardians többjátékos bétáját, amiből már óvatos következtetéseket vonhatunk majd le a jövő karácsonyra esedékes folytatást illetően.

Addig azonban bő 40 órányi (legendary fokozaton ennél tovább tart) sztoriorientált lövöldözés vár ránk a száznál is több multiplayer térképről és a tucatnyi játékmódról nem is beszélve, Master Chief módra. Ritkán kapunk ennyi tartalmat a pénzünkért, tehát bármilyen kitartóan is keresem azt a bizonyos csomót a kákán, azt kell mondanom, hogy rajongóknak kötelező. Laikusok pedig ennél aligha találnak alkalmasabb időpontot arra, hogy megismerkedjenek a Halóval.

November 14-én, azaz jövő hét pénteken, a GameNighton a Halo: The Master Chief Collection megjelenését ünnepeljük. Gyertek el, próbáljátok ki a játékot, induljatok a versenyeketn, nyerjetek értékes dolgokat.

Hirdetés

Te mit gondolsz?

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!