Hirdetés

Kiderült Hideo Kojima utazásainak oka

|

Hideo Kojima rengeteg világhírű stúdiót meglátogatott már 2016-ban és amint azt nemrég elárulta, ennek nagy jelentősége volt az első függetlenül készülő játéka kapcsán.

Hirdetés

Hideo Kojima a legkalandvágyóbb turistákat is megszégyenítő körutat tett meg idén, amiről akkor csak annyit árult el, hogy új technológiák után kutatott Mark Cernyvel, a PlayStation-csapat egyik kulcsfigurájával. Amint nemrég elárulta a japán dizájner, erre azért volt szükség, hogy minél hamarabb elkészülhessen az első játéka a Komamitól való kilépése után.

Kojima minderről a nemrég megrendezett Nordic Game Festival alkalmával beszélt, ahol kifejtette, hogy általában saját fejlesztésű grafikai motorral szeret dolgozni, de az újjáalakult Kojima Productions első játéka esetében kivételt tesz és külsős technológiára fognak építeni. "(...) mivel [minél előbb] ki szeretném adni azoknak, akik már nagyon várnak rá, egy külsős motort fogunk használni - a Föld minden tájára elvezető utazásaim oka is ez volt, olyan technológiát kerestem, amit felhasználhatunk" - mondta Kojima.

A túra közben sok, elsősorban PlayStation 4-re dolgozó csapatot is meglátogattak, hiszen a konzolok közül csak a Sony gépére érkezik majd a következő Kojima-játék, ami az eredeti tervekhez képest egy nagyszabású projekt lesz. "Eleinte úgy gondoltam, egy kis címet készítünk majd, de miután rengeteg baráttal és ismerőssel találkoztam a világ minden táján, azt mondták, »Nem, tőled mindenki egy nagy játékra számít«. Ezért az első játék, ami tőlem érkezik, egy nagy játék lesz" - fejtette ki a dizájner.

Mit gondoltok, melyik motor mellett teszi le voksát végül Kojima?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)