Hirdetés

Íme az első kép a Life is Strange készítőinek új játékából

|

A Don't Nod a következő projektjével is a nosztalgiára épít.

Hirdetés

A Don't Nod (korábban Dontnod Entertainment) fejlesztői mesterien tudnak hangulatot teremteni: a Remember Me, a Vampyr vagy a Tell Me Why is élen járt ebben, de a stúdió kvintesszenciája egyértelműen a két Life is Strange-ben található meg, amelyekkel mindannyian azonosulni tudtunk - persze nem a természetfeletti képességek, hanem a sulis és testvéri dolgokat illetően. 

A csapat tavaly már bejelentett egy játékot Banishers: Ghots of New Eden címmel, amelyben szellemekre és más túlvilági entitásokra vadászhatunk majd, viszont nem ez az egyetlen újdonsága.

Hirdetés

A Don't Nod egy új munkatársakat kereső tweetben osztotta meg az első képet a montréali stúdió közelgő narratív játékáról, amellyel kapcsolatban jogosan kérdezte meg a bejegyzés, hogy felébreszt-e gyerekkori emlékeket, elvégre biztosan mindenki talál rajta olyat, amiről azonnal beugrik valami.

Az álláshirdetésekből egyébként kiderül, hogy a projekten a Life is Strange mögött álló csapat kulcsemberei állnak, ugyanakkor nem érdemes elhamarkodott következtetést levonni, és rögtön egy új LiS-játékot vízionálni, ugyanis azt a brandet egy ideje átvette a Deck Nine, az felelt a legutóbbi részért, a nem is rosszul sikerült Life is Strange: True Colorsért.

Némi remény azért van rá, hiszen a Don't Nod vezetője, Oskar Guilbert 2021-ben azt nyilatkozta a franchise-ba való visszatérésük kapcsán, hogy: "soha ne mondd, hogy soha". 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)