Hirdetés

Kiszivárgott felvételeken láthatod mozgásban az ARC Raiderst, de siess, mert szedegetik le a videókat

|

Nem sokat hallottunk mostanában a projekt felől, de úgy néz ki, érdemes lesz még egy kicsit várni.

Hirdetés

Már a 2021-es The Game Awardsos leleplezése óta tudjuk, hogy készülőben az ARC Raiders, ami egy TPS nézetű extraction shooternek ígérkezik. A ex-DICE-os fejlesztőkből verbuválódott Embark Studios ráadásul egy ingyenesen játszható mókának szánja a dolgot, így persze már csak emiatt is hamar felfigyeltek rá az erre fogékonyak. Ugyan az eredeti tervek szerint már valamikor tavaly megjelent volna, a csapat végül eltolta a premiert, azóta pedig nem is hallottunk különösebben sokat róla.

Most azonban egy jó adag kiszivárgott felvétel törte meg a csendet, aminek mentén bepillantást nyerhettünk a játék alpha változatába. Nehéz lenne tagadni, a játék valóban sok elemében az extraction shooter műfajt idézi, amelyet nem mellesleg aprólékos részletességgel megalkotott környezetben tálalt a csapat, köszönhetően elsősorban az Unreal Engine 5 adta lehetőségeknek.

Hirdetés

A felvételeket egyébként egy ismeretlen YouTube felhasználó szivárogtatta ki, amin nem csak a gunplayt, de számos gépiesített ellenséget is fellelhetünk. Persze nem tudni, hogy meddig lesznek elérhetőek ezek, már több oldalon lekapcsolták a videókat, így érdemes addig rájuk csekkolni, amíg lehet. A jelen pillanatban elérhető videót itt találhatjátok.

Érdemes lesz figyelni, lehet, hogy hamarosan a csapat is előáll majd valami konkrétabbal, ugyanis a pontos megjelenéssel kapcsolatban egyelőre semmi infó nem érkezett. Ráadásul időközben már az Embark Studios egy másik játéka, a The Finals is leleplezésre került, ami szintén igen egyedi projektnek igérkezik. Van mit várni.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)