Hirdetés

League of Legends - új játékmód érkezett a hétvégére

|

Nem kell senkinek búslakodnia, hogy bár megérkezett a Pokemon Go Magyarországra, nem tud az eső miatt vadászni menni, ugyanis a League of Legends is új játékmóddal állított be a hétvégére.

Hirdetés

Manapság már én is inkább abba a csoportba tartozom, akik akkor térnek vissza LoLozni, amikor valamilyen speciális játékmóddal játszhatnak. Mióta a váltakozó játékmódokat bevezették, ez sokszor megesik, a Nexus Ostroma azonban ezen a hétvégén az újdonság varázsával is hat, és mindenképp megéri kipróbálni.

A pénteken már elérhető volt a rendes szervereken is a játékmód, de még ma is a játékosok többsége meglepődik, amikor először meglátja a pályát: a Summoner's Rift ugyanis ketté van vágva, az egyik csapatnak térfele helyett csak egy feketeség tátong. Ez a csapat lesz a támadó fél, a másik pedig a védekező, akiknek a normális játéknak megfelelően a Nexusukat kell óvni. A játék lényege, hogy miután a támadó csapat bevette a Nexust, a két fél helyet cserél, és ezúttal a védekezőknek kell ostromolniuk. A játékot pedig az nyeri, aki rövidebb idő alatt végez az ellenfél Nexusával.

Az egyszerű képletet még a speciális tárgyak teszik bonyolultabbá. Mindkét félnek vannak különleges tárgyai, amik segítik őket. Előbbinél ezek jellemzően különböző ostromgépek, amiket lerakva azok nagyobb távolságból tudják lőni az ellenfél tornyait, illetve a minionokat vagy más ostromgépeket erősítenek. A védekezők ezzel szemben a tornyaikat tehetik velük rövid időre sebezhetetlenné, vagy vehetik irányításuk alá, hogy lézersugárral próbálják megpörkölni az ellenség hőseit.

A játékmód nagyon sokban különbözik az eredeti játéktól, ami mind abból ered, hogy az idő alapján győztök, amiről könnyű sajnos elfelejtkezni (a második csapatnál már kevésbé, hisz ekkor roppant hangulatosan a visszaszámláló már az első csapat teljesítményétől indul, és amint letelik, vesztettetek). Az elsődleges szempont most a Nexus elpusztítása - persze gondolhatnánk, hogy ez alapból így van, itt viszont minden más félre van téve ennek érdekében. A minionok és a hősgyilkosságok nem érnek pénzt és tapasztalatot, azokat egységesen kapja passzívan mindkét csapat, így sokkal inkább a célorientáltság és a csapatmunka kerül előtérbe (sajnos, erre az egyéni játékban még nem mindenkinek sikerült rájönnie).

Ajánlani azt tudjuk, hogy mindenki, aki még nem tette, próbálja ki - akár minden nap fent vagy LoL-on, akár csak emiatt a játékmód miatt kell feltelepítened -, mert ezzel a játékmóddal most igen jól sikerült eltalálni azt a pontot a Riotnak, ami izgalmassá és pörgőssé tesz egy játékot, újításokat ad a játékmenetbe, de nem bonyolítja el túlságosan. Erre ezen és a következő hétvégén van lehetőségetek, ha pedig ezek után még kedvetek van játszani, ne felejtsétek el a júliusi GameNightot, ahol terveink szerint még több csapat tud majd részt venni versenyünkben.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)