Hirdetés

Már az ajtónkon kopogtat a következő PlayStation State of Play

|

Nemcsak azt fedte fel a Sony, hogy mikor kerül sor a legújabb játékbemutatójára, hanem azt is, hogy milyen alkotások állnak majd a műsor fókuszában.

Hirdetés

Kevéssel a május végén megejtett PlayStation Showcase, a Sony idei legnagyobb bemutatója után a Kotaku újságírója, Ethan Gach máris útjára indított egy pletykát, mely alapján a PlayStation 5 gyártója tartani fog még egy prezentációt az év vége előtt. Mivel a műsort elsősorban külsős fejlesztők címei dominálták, az akkor leleplezett, házon belül készülő újdonságok (Concord, Fairgame$, Marathon) pedig a szolgáltatásalapú játékok táborát erősítik, sokan abban bíztak, hogy tényleg sor kerül még egy bemutatóra, melyből kiderül végre, min ügyködik a Naughty Dog, a Santa Monica Studio, a Guerilla Games, a Bend Studio, a Sucker Punch Productions, a Bluepoint Games és a többi stúdió.

Várakozásaiknak megfelelően a Sony bejelentette a következő PlayStation State of Play időpontját, ám az már most biztos, hogy nem ez lesz az a show, amelyik teljes mértékben kielégíti a közösség kíváncsiságát, ám attól még érdemes lehet a kedvéért későbbre halasztani a lefekvést.

Hirdetés

A magyar idő szerint ma 23 órakor kezdődő bemutató (YouTube, Twitch, Tiktok) középpontjában ugyanis már korábban leleplezett külsős alkotások állnak, a felhozatal az indie kategóriától a PS VR2-re fejlesztett címeken át az AAA kategóriáig terjed. Bár a PlayStation.Blog megfogalmazása szerint third party címekről van szó, nem zárhatjuk ki teljesen, hogy felbukkanjanak olyan, a Sony által felkarolt játékok is, mint a Helldivers 2, a Rise of the Ronin vagy a Stellar Blade, továbbá a mai PlayStation State of Play remek alkalom lenne arra, hogy megmutassa a Konami és a Bloober Team, hogy hol is tart most a Silent Hill 2 remake, miként a Square Enix is elárulhatná, hogy mikor érkezik a Final Fantasy VII Rebirth.

Ami pedig a first party játékkínálatot illeti, még maradt három és fél hónapja a Sonynak, amennyiben tető alá kívánna hozni egy újabb show-t az év vége előtt, de a december 7-ére beharangozott The Game Awards is tökéletesen alkalmas arra, hogy meglepje valami izgalmassal a rajongókat.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)