Hirdetés

A Microsoft tönkre akarja tenni a Steamet?

|

Legalábbis ezt gondolja az Epic Games társalapítója, Tim Sweeney, aki az Edge magazinnak adott interjújában fejtettei ki csípős kritikáját a Microsoftról.

Hirdetés

Sweeney éveken keresztül együtt dolgozott a Microsofttal, nem csak az Xbox 360 fejlesztésében, de az egyik legnagyobb exkluzív cím, a Gears of War megalkotásában is részt vett. Március óta viszont nyilatkozataival folyamatosan támadja a céget, és annak Universal Windows Platformját (UWP).

Az Epic Games fejese szerint ugyanis a Microsoft kis lépésekkel, de folyamatosan azon ügyködik, hogy ellehetetlenítse a konkurens vállalatokat. Úgy gondolja, hogy a Windows 10 elkerülhetetlen fejlesztései egyre rosszabbá és bugossá teszik majd a Steamet, egészen addig a pontig, amíg a felhasználók megelégelik azt, és áttérnek a Windows Store használatára. Szerinte az UWP-nek is az a célja, hogy kinyírja a konkurenciát, és kizárólag Microsoft-platformokra lehessen fejleszteni - itt említette a Quantum Breaket, ami PC-re is csak a Windows Store-ból elérhető.

Sweeney szerint a Microsoft már korábban is intézett el így konkurens céget, de ebben az esetben még nem tartja őket elég ravasznak és bátornak, hogy szembemenjenek a Steammel, amit a világ legnagyobb játékosbázisa használ naponta.

Mit gondoltok, szerintetek van alapja Tim Sweeney (összeesküvés)elméletének?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)