Hirdetés

A Microsoft visszakozik, csak az E3-as játékok jönnek Windows 10-re

|

A Microsoft kicsit pontosította a korábbi, enyhén szólva nagylelkű kijelentését az Xbox One exkluzívokkal kapcsolatban.

Hirdetés

Az idei E3 egyik legvakmerőbb lépése volt, amikor a Microsoft bejelentette, hogy az Xbox One-os játékok Windows 10-en is megvásárolhatóak lesznek. Ezután csak fokozódott a boldogság, mikor kiderült, hogy ez minden további Xbox One "exkluzív" játékra igaz lesz majd, viszont a cég most pontosította a kijelentését.

A Microsoft még egy-két nappal ezelőtt, egy blogbejegyzésben osztotta meg a jó hírt, miszerint az exkluzív játékait a Windows Store-ban is megvásárolhatóak lesznek. Viszont azóta titokban egy kicsit átszerkesztették a szöveg erre vonatkozó részét, így a bejegyzésben már az alábbi olvasható:

"Minden Microsoft játék, amit bemutattunk az idei E3-on támogatni fogja az Xbox Play Anywhere-t és elérhető lesz a Windows Store-ban."

Ez erősen szűkíti a kört (például a korábban pletykált Halo 6-ra talán nem érdemes számítani), persze ettől még mi játékosok ugyanúgy jól járunk, hiszen elég komoly címek kerültek bemutatásra a cég idei konferenciáján.

Ti mit gondoltok a gyors korrigálásról?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)