Hirdetés

Nagyobbak lehetnek az XBLA játékok

|

A Microsoft most már hivatalosan is 2 GB-nál húzta meg az XBLA-címek méretének felső határát.

Hirdetés

Az Xbox Live Arcade bemutatkozásakor 2005-ben a Microsoft 50 MB-os korlátot szabott a az XBLA-játékok fejlesztőinek. A cél az volt, hogy gyorsan és egyszerűen letölthető, nem túl bonyolult, könnyedén elsajátítható, szinte azonnali sikerélményt garantáló játékokkal szolgálják ki a vásárlókat, közülük is elsősorban az alkalmi játékosokat.



Az első játék, ami áttörte a korlátot, a Konami kultikus Castlevania családjának XBLA-n is bemutatkozó tagja, a Castlevania: Símphony of Night volt 2007-ben. Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy az ismert mondás (Egy fecske nem csinál nyarat.) már régen elvesztette értelmét, hiszen az első határátlépést követően újabb és újabb játékok miatt volt kénytelen a Microsoft feljebb tornázni a korlátot. Az újabb sikerek közül érdemes kiemelni a Trials HD változatát, ami még 207 MB képes gazdálkodni, miközben a Shadow Complex meg sem állt 835 MB-ig. Igaz, ebben azért az Unreal Engine 3 is ludas.



A Microsoft tehát most már 2 GB-ban állapította meg a felső limitet. Ezzel viszont elérték az XBLA fájlstruktúrájának felső határát, vagyis a jövőben jöhetnek bátran a nagyobb méretű címek, ám kénytelenek lesznek beérni ezzel a kapacitással.

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)