Hirdetés

'Napot...

|

Üdv polgártársak! Ma valahogy kimaradt eddig a komolyabb hírezés, de ezt a hiányosságot nemsoká pótolom. Aki bekerült a GameStar nyílt napra, az ne feledje, hogy ma 23:55 jeleznie kell a jelenlétét, különben nem jöhet (gondolom, aki nem került be, az most azt kívánja: adná az Isten, hogy sokan nem jelentkeznének le, és bekerülnék). Egy kis ugrással el is érkeztünk ahhoz a részhez, ahol a viccnek kell jönnie. Tehát a "nevettető":

Az öreg postás már 35 éve hordta ki a küldeményeket nap, mint nap, hóban és szélben éppúgy, mint a legnagyobb forróságban. Lassan elérte a nyugdíj korhatárt, és azok az emberek, akik ismerték és szerették (mert mindenkivel kedves és udvarias volt), mind megajándékozták valamivel utolsó munkanapján. Az egyik háznál a teljes család várta, és egy kis ajándékcsomagot nyomtak a kezébe. A másiknál kapott egy doboz finom szivart. A harmadiknál (akivel többször váltott pár szót horgásszenvedélyéről) nagy doboz csalit kapott. Az egyik háznál pedig a gyönyörű, fiatal szőke háziasszony sokat sejtető hálóköntösben várta, megfogta a kezét, bevezette a háloszobába, és élete legszenvedelyeseb szeretkezésében részesítette. Miután kipihenték magukat, a lány kiment a konyhába, és nagyszerű reggelit készített. Miközben evett, meglátta, hogy kávéscsészéje alatt egy százas lapul. - Amit eddig kaptam, túl szép ahhoz, hogy szavakba lehessen önteni! -mondta. - De szeretném megkérdezni, a százast miért kapom? - Tegnap este mondtam a férjemnek, hogy ma lesz az utolsó munkanapod -válaszolt a lány - és megkérdeztem, mit adjak neked. Azt mondta: "B...d meg, adj neki egy százast!" A reggeli már az én ötletem volt.

Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)