Hirdetés

NBA 2K17 teszt - csont nélkül

|

A 2K Sports NBA 2K szériája idén is nagyot alakított, kicsit megkésve bár, de a GSO-n is megosztjuk veletek véleményünket róla.

Hirdetés

Akár naplementére égetett Coelho-idézet is lehetne, hogy az NBA 2K sorozat az egyik legjobb sportjáték a piacon. Bele lehet kötni évről évre minden apróságba, de annak ellenére, hogy az EA időszakos botladozásai mellett nem is túl erős a mezőny, a 2K olyan magasra állította a lécet a műfajon belül, hogy már maga is alig képes megugrani azt. És ezzel együtt mégis minden évben igyekeznek letenni az asztalra valami még szebbet, látványosabbat, élvezetesebbet. És ezért tisztelem őket.

Idén végre eltűnt a számomra legidegesítőbb dolog is: a PS4-es telepítés közben játszható demómeccs jelzi, hogy még tart a telepítés, és hány százalékon áll. Apróság, tudom, de már itt éreztem, hogy nyugalom árad végig a testemben, és ha már a modern kor megköveteli tőlem a türelmet (kb. fél órát biztosan), legalább tudom, hányadán állunk. És ahogy óvatosan elkezdtem játszani mindeközben, jött az újabb kellemes bizsergés: a tavalyi megújított irányítást sikerült most kellemesebbé tenni, finomítani, az alley oopot leszámítva minden olyan simán vihető, variálható, hogy öröm nézni. A cselezést, crossovereket folyékonyan egybefűzhetjük, szinte kombókat előadva, az animációk megszakíthatók, sokkal látványosabb passz- és dobócsel kombinációkat vihetünk véghez a kontrollerrel, a ziccerek és a dobások nehezebbek, kevesebb az irreális animáció, életszerűbb az általunk irányított és a közben helyezkedő játékosok mozgása is. Még csak telepített a játék, de én már tudtam, hogy az év "sportjátékélménye" kategóriában megkapja a GameStar-díjat, amikor beléptem a főmenübe, már éppen megköszönte a színpadon a szüleinek, barátainak és persze rajongóinak, majd fátyolos szemmel magasba emelte képzeletbeli aranyszobromat. Igen, arany HP-szobrot ad a GameStar, az én fejemben ilyenek a gálák.

Azt játszol, amit akarsz

És tényleg. Végre egy klasszikus, letisztult menürendszer vár, könnyen átlátható a kínálat, és nagyon könnyű elveszni a számtalan játékmódban. Az elmúlt évek túlcsicsázott, NBA 2K tévéadásokba csomagolt főmenüi után üdítő ez a minimalizmus, persze Rachel A DeMita műsora is megtalálható, ha valakinek pont ez kellene, és mellé annyi kontent, hogy a következő egy évet simán kitölti. Szokás szerint megtalálhatók a klasszikus játékmódok ebben a részben is: MyCareer (a karriermód külön szót érdemel, de sokaknak ez csak olyan, mint a felnőttfilmben a dráma), MyGM, MyTeam, MyLeague. Ezek mellett van persze Quick Play, ami ugyebár a klasszikus gyors meccs - ha van internetkapcsolat, akkor leköveti az aktuális csapatfelállásokat, sérüléseket, igazolásokat, de retró NBA-csapatokkal is játszhatunk (92-es Dream Team, köszönöm!) -, és az Euroliga idén is bekerült a kínálatba. A MyPark módban utcai kosarat lehet játszani online és offline 1-1 vagy 5-5 ellen is - itt celebjátékosok is elérhetőek. A 2K Pro-Am játékmód eddig is elérhető volt itt, amelyben "e-sportként" lehet űzni a játékot: online ligákban szerepelni, növelni az ELO-t, ranglistát mászni.

A MyTeam teljesen ugyanaz, mint amit eddig megszokhattunk. Amolyan saját "ultimate basketball team"-et kell felépíteni, és minden játékost egy kártyával szerezhetünk meg. A kártyáknak/játékosoknak több szintje is van: bronz, ezüst, arany, gyémánt és még pár különleges kiadás. A MyTeamen belül többféle módon is gyűjthetünk játékbeli valutát, Virtual Currencyt (VC): kihívásokat lehet teljesíteni, online ligákban játszani és egyre feljebb jutni a divíziókon. Ja, és persze vehetünk is pénzért, jó drágán. De ha türelmesek vagyunk, akkor azért hullik a helyi deviza, ebben segíthet még a Gauntlet mód is, amikor egy online ellenféllel 3-3 elleni meccset játszunk, jutalmunk pedig az első vereség előtti diadalok számától függ; a kollégák szerint ez olyan, mint a Hearthstone-ban az Arena, én vakon hiszek nekik. VC-vel aztán még több kártyapakkot, csomagot lehet szerezni, végtelen történet ez, tényleg olyan, mintha valami gyűjtögetős kártyajáték lenne. Sokak szerint zseniális játékelem, számomra egyáltalán nem izgalmas. De pont ez a csodálatos ebben a játékban, hogy többféle műfajban mélyül el, és mindenki megtalálja a számára érdekeset.

A MyGM és a MyLeague például a más játékokból ismert Franchise vagy Dynasty módnak felel meg: egy (vagy a MyLeague esetében több) csapatot választunk ki, és a meccsek lejátszásától kezdve mindent mi irányítunk, ami menedzserként a feladatunk. A háttérből is irányíthatunk, nem csak a pályán: beszélgethetünk játékosokkal, cserélgethetjük az alkalmazottakat és szinte mindent, ami a franchise-hoz kapcsolódik. Érdekes, hogy mindkét módban felemelhetjük a ligában résztvevő csapatok számát egészen 36-ig - akár teljesen újakat létrehozva a semmiből, és az NBA ligafelhozatal mellett európai topcsapatokat vagy legendás brigádokat is menedzselhetünk, ráadásul akár azon a napon és állapotban tudjuk kezdeni (folytatni) az NBA-szezont, ahol az éppen igazából tart. Nagyon durva a választék, tuti, hogy még két hónap múlva is találok majd valami apró játékmódot vagy kiegészítést, ami csak tovább mélyíti a játék komplexitását.

 

Spike Lee után szabadon

Tavaly a MyCareer szerintem túlságosan nagyot akart, és röhejes apróságokon csúszott el (kezdve azzal, hogy a teljesen szabadon generált karakter egy fekete családban él egy fekete ikertestvérrel, ami teljesen abszurddá tette az egészet, és a sztori sem követte jól a teljesítményünket a pályán). Most is adott persze a filmes hangulat, de kevésbe Spike Lee-s az egész. Aaron Covington írta a történetet, a Creed rendezője a film főszereplőjének, Michael B. Jordannek is adott munkát, ő az egyik főbb karaktert, Justice Youngot alakítja a sztoriban. A karriert egy President vagy Pres néven futó főiskolai szupersztárként kezdjük. Az újoncévben megint a történeten lesz a hangsúly, viszont a pályán mutatott teljesítményhez képest idén dinamikusan változnak a párbeszédek - nem fognak nullapontos senkit sztárként körberajongani, ahogy tavaly. A ligába saját karakterünkön kívül egy másik fiktív játékos, Justice Young is bekerül, akivel a pályán és azon kívül is kapcsolatba kerülünk. Youngon a szezon közepe táján még át is vehetjük pár meccsre az irányítást, más irányba terelve a történet folyamát. Presünkkel pedig átbattyoghatunk a MyParkba betonon gyakorolni, ha kicsit unjuk az NBA-t. De nem fogjuk unni, mert remekül felépített rendszer ez is.

A meccs végén

Amikor még egy mobilos társalkalmazás is arra van kihegyezve, hogy kártyajátékos énünket rabszolgává tegye, vagy beszkenneljük az arcunkat karakterünkhöz, amikor a meccsek szinte tökéletesen visszaadják a tévés közvetítések hangulatát zseniális átvezetőkkel és a pályán nyilatkozó játékosokkal, amikor a korábbi tévés stábot alkotó Ernie Johnson, Shaquille O'Neal, Kenny Smith, Doris Burke és Kevin Harlan mellé Chris Webber, Steve Smith, Brent Barry, Greg Anthony, Clark Kellogg és David Aldridge is csatlakozik, az ember azt érzi, hogy szinte mindent megkapott.

A látvány, a hangulat, a stadionok (egyedi) hangjai, az irányítás, és a rengeteg játékmód mellett csak abba tudok belekötni, hogy az online módok futtatása közben rendszeresen belefutottam hibákba, szinte sosem volt teljesen sima a játékélmény, offline meccseknél pedig a csapattársak random sutasága még mindig okoz kellemetlen perceket. Persze a játék sosem lehet annyira tökéletes, mint amikor egy igazi NBA meccset néz az ember, de mivel néha már tényleg azt hisszük, hogy közvetítés előtt ülünk, jobban kitűnik az a pár apróság, ami rontja az összképet. Ezzel együtt az NBA 2K17 egy remekmű, és ha még javítgatnak rajta, akkor a széria egyik legjobb darabjaként emlékezhetünk rá. Én meg már az elején átadtam neki a díjamat, most csak fátyolos szemmel tapsikolok neki.

NBA 2K17
Ha lenne vetélytársa, akkor is a legjobb lenne.
Ami tetszett
  • Tovább tökéletesített játék- és sportélmény
  • Rengeteg tartalom
  • Sokkal jobb MyCareer mód
Ami nem tetszett
  • Még mindig suta MI
  • Online játék közben bugok
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)