Hirdetés

Nem engedik megjelenni az egyik konzolon, csúszik a Ubisoft új multis játéka

|

Az XDefiant fejlesztőinek hibája a játék ideiglenes betiltásához vezetett.

Hirdetés

Ugyan a Ubisoft a közeljövőben az Assassin's Creed sorozatot fogja a legnagyobb lendülettel bővíteni, becsúszik még néhány érdekesség: a héten például a The Crew Motorsport, decemberben az Avatar: Frontiers of Pandora, és csőben van néhány Tom Clancy's játék is, amik majd jönnek, ha készen lesznek.

Korábban a Tom Clancy's márkanevet viselte, de később önállósodott az XDefiant, amit már a nyilvánosság is kipróbálhatott, mégsem jutott olyan állapotig, hogy sor kerüljön a hivatalos rajtra.

Hirdetés

A Ubisoft most bejelentette, hogy határozatlan időre el kellett halasztania a játékot, mert az egyik konzolon nem engedélyezték a megjelenését. Azt, hogy pontosan mi volt ennek az oka, és hogy az Xbox vagy a PlayStation cenzorai állították-e meg, nem tudni, de a problémákkal foglalkoznia kell a fejlesztőcsapatnak.

A blogposztban leírták, milyen lassan zajlik az ellenőrzési folyamat, mennyire problémás az, ha egy játék elbukik, és úgy kell megváltoztatni, hogy közben új bugok bukkanhatnak fel. Július végén küldték el a játék akkori változatát jóváhagyásra, augusztus közepén kapták meg az elutasítást, így ahelyett, hogy az XDefiant augusztus végén megjelenhetett volna, 3-4 hete dolgoznak a problémák kijavításán, és valószínűleg két hét múlva küldhetik el leghamarabb a javított verziót.

A realitás most az, hogy szeptember végén, de jó eséllyel inkább október közepén lesz a rajt.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)