Hirdetés

Nintendo NX – a Bethesda is támogathatja

|

A fejlesztők közt szinte veteránnak számít a Bethesda a maga 20 évével, mely alatt olyan játékokkal örvendeztetett meg bennünket, mint a Dishonored 2, a Prey, a DOOM vagy a Fallout 4. Ennél fogva pedig igencsak számít az, hogy mit gondolnak az új Nintendoról.

Hirdetés

Folyamatosan röpködnek az infók a Nintendo jövőre megjelenő konzoljáról, ami az NX nevet viseli. A Warner Bros. és a Ubisoft már biztosan fog játékokat készíteni az új felületre. A többek közt a Skyrim világát megalkotó Bethesda azonban csak most szólalt meg az ügyben.

A Quakecon-on Pete Hines, a Bethesda Softworks alelnöke egy igen diplomatikus válasszal csitította a kedélyeket. Elmondása szerint folyamatosan az NX-ről folyik a beszélgetés házon belül és nagyon is jól informáltak a tekintetben, hogy milyen lesz az új konzol. Úgy gondolják, mindenképp megérdemli a figyelmet.

A cég filozófiája az, hogy játékaikat igyekeznek mindenféle felületre optimalizálni, amennyiben az adott platform is alkalmas arra, hogy az adott játék játszható legyen rajta. Nos, amennyiben az NX végső formája olyan lesz, ami megfelelő és stabil alapot biztosít a Bethesda játékainak is, úgy a cégnek nincs ellenvetése az együttműködéssel kapcsolatban. De ennél biztosabbat nem mondtak és nem is akarnak, mert szerintük korai még erről dönteni.

Érthető a Bethesda tartózkodása, amióta felröppentek a hírek az NX-ről a játékos közösség csak találgatni tud róla. Nem tudjuk milyen lesz, így véleményt sem tudunk róla mondani, nemhogy megjósolni a sikerét. Úgyhogy marad az, amit eddig tudunk a Nintendo NX-ről.

Ti hogy álltok az NX kérdéshez, várjátok vagy hidegen hagy a megjelenése?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)