Hirdetés

Hamisítvány volt az egyik kiszivárogtatott Nintendo NX kontroller

|

A két különböző forrás közül, akik megosztottak képeket az állítólagos Nintendo NX kontrollerről, az egyik elismerte, hogy a bolondját járatta a netes közösséggel.

Hirdetés

Az utóbbi hetekben kikerült képek egészen hihetőnek tűntek, de a legfrissebb fejlemények szerint mégsem a Nintendo NX kontrollerét láttuk, hanem egy mesteri átverés áldozatai lettünk. A tojás alakú dizájnnal szinte teljesen megegyező képeket posztoló gamer ugyanis elismerte, hogy ő maga modellezte a kamu kontrollert, majd tette rá Photoshop segítségével egy képre.

Bizonyítékképpen egy videót is megosztott velünk Idriss2dev a folyamatról, amibe beválogatta a neki legjobban tetsző képeket és reakciókat is, amiket a tojás alakú kontroller váltott ki a Nintendo-rajongókból.

A képeket persze sokkal hihetőbbé tette, hogy egy teljesen másik forrás is egy velük egyező kontrollert mutatott meg, ezekről Idriss2dev is elismerte, hogy meglepőek voltak, de a legvalószínűbbnek azt tartja, hogy valaki szintén nem kevés munkával lemásolta az ő modelljét. Persze azért is lehetett rendkívül hihető a hamisnak bizonyult fotó, mert minden bizonnyal a tavaly decemberben kiszivárgott szabadalmi dokumentumokban látható rajz alapján készült. Akármi is legyen az igazság, remélhetőleg már nem kell sokat várnunk, hogy a Nintendo leleplezze az NX-et és végre véget vessen a találgatásnak.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)