Hirdetés

Nintendo Switch - nem lesz elérhető a Netflix?

|

Úgy tűnik, hogy az egyik legnagyobb, filmek és sorozatok streamelését kínáló alkalmazás hiányozni fog a Nintendo új konzoljáról.

Hirdetés

Tegnap rengeteg fontos részlet kiderült a márciusban érkező Nintendo Switch kapcsán, azonban bizonyos információkkal még mindig adósunk a Nintendo. Nem tudjuk például, egészen pontosan milyen hardver lapul a Switch mélyén, illetve a konzolon futtatható alkalmazásokról sem derült ki sok minden.

Egy NeoGAF felhasználót egészen pontosan az érdekelte, hogy kap-e saját Netflix applikációt a Nintendo Switch. Mivel erről a japán cég egyelőre nem árult el semmit, az illető a Netflix ügyfélszolgálatához fordult, ahol azt a választ kapta, hogy az új Nintendo masina nem támogatja a világ talán legnagyobb, filmeket és sorozatokat streamelő szolgáltatását.

Mindez persze még messze nem jelenti azt, hogy sosem fogjuk Nintendo Switchen használni a Netflixet. Elképzelhető, hogy az ügyfélszolgálatos munkatársaknak egyszerűen nem áll módjukban egyelőre bármit is elárulni a dologról. Az is lehetséges, hogy jelenleg is tartanak a tárgyalások a két cég között. Mindenesetre ha úgy végződik a dolog, hogy kimarad a Netflix támogatás, akkor a Nintendo Switch lesz a jelenlegi konzolgeneráció első olyan gépe, ahol mellőznünk kell a szolgáltatást. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)