Hirdetés

No Man's Sky - ne lepődj meg, ha már nem úgy hívnak valamit, ahogy elnevezted

|

A jelek szerint a felfedezésekkel sincs minden rendben, több játékos ugyanis arról számolt be, hogy az általa elnevezett állatok és növények már egyáltalán nem úgy szerepelnek a játékban, mint ahogy ők azt megálmodták.

Hirdetés

A No Man's Sky egyik fontos pontja, hogy az általad felfeldezett bolygóknak, állatoknak és növényeknek saját nevet adhatsz (persze csak a jóízlés határain belül), ezzel úgymond nyomot hagyva a világban. A játék ezen aspektusa sokaknak imponált, ezért járják a bolygókat és találnak ki jobbnál jobb neveket.

Az egyik játékos úgy döntött, hogy két hét után visszalátogat a szektorba, ahol kezdte a játékot, hogy megnézze, mi a helyzet szülőbolygóján. Több órányi utazás után szomorúan konstatálta, hogy  a helyszínek, állatok és növények nevei már egyáltalán nem azok, amiket ő kitalált, minden visszaállt alapbeállításra, csak a bolygók tartották meg a nevüket. 

Sokan azonnal arra gondoltak, hogy ekkora adatmennyiséget még szövegesen tárolni sem egyszerű, ezért valószínűleg automatikusan törlődnek az adatbázisból. Redditen persze azonnal hatalmas lett a felháborodás, többen is hasonló jelenségről számoltak be, de úgy tűnik, a Hello Games nem szándékosan törli ezeket az adatokat. Miután hősünk újra letöltötte a játékot és várt egy kicsit, ismét megjelentek az eredeti nevek, így a jelek szerint csak arról van szó, hogy a játékos gyorsabban haladt, mint ahogy a szerver követni tudta volna, így szükség volt egy kis időre, hogy minden adat betöltődjön.

Reméljük, hogy valóban csak egy kisebb volumenű problémáról van szó amit a srácok idővel ki tudnak javítani, és nem tűnnek el végleg a felfedezéseink.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)