Hirdetés

No Man's Sky - meglepően kevés helyet foglal, készül az első frissítés

|

Egy kétrétegű lemez is elég lenne, hogy a No Man's Sky összes fájlját eltárolja. Ez viszont nem jelent rosszat.

Hirdetés

Múlt héten láthattuk, hogyan emeli magasba a No Man's Sky vezető fejlesztője, Sean Murray a játék aranylemezét (és nem kalózmásolatát, mint ahogy azt néhányan felvetették). Miután a csapat kibulizta magát és kijózanodott, Murray elárulta, pontosan mennyi adat került a blu-rayre.

"Azoknak, akik kérdezik - a No Man's Sky csak 6 GB helyet foglal a lemezen. Ennek nagy része hangfájl."- áll az általa közzétett tweetben.

Ettől viszont nem kell tartani: a galaxis zömmel procedurálisan generálódik, és ennek köszönhetően nem kell neki sok tárhely. Örülhetnek azok is, akik digitálisan veszik meg, pikk-pakk lent lesz az egész.

Elmondta azt is, hogy dolgoznak az első frissítésen, ami alatt valószínűleg ingyenes tartalmi bővítményt értett, nem pedig hibajavító csomagot. A fennmaradó hibákra leginkább a megjelenés után derülhet fény, ráérnek majd akkor nekilátni a dolgok rendbetételének. Remélhetőleg nem lesz gond, és mindenki instant elkezdheti kutatni az elnevezésre váró lényeket. Én is keresek majd valami jó nagy lényt, akit elnevezek Pacatronnak. Alig várom már.

A No Man's Sky augusztus 10-én jelenik meg Európában.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)