Hirdetés

Payday 2 - a fejlesztő ismét felháborodást okozott

|

Néhány dolgot jobb lenne ígérgetés helyett csak egyszerűen annyiban hagyni. Az Overkill azért próbálkozik, de a rajongók nem boldogak.

Hirdetés

A Payday 2 fejlesztőcsapata legutóbb akkor keveredett nagyobb botrányba, amikor annak ellenére, hogy kijelentette, nem fog mikrotranzakciókat rakni a játékba, mégis megtette. Az az ügy már lecsengett, viszont rajongók egy aránylag kicsi, de annál hangosabb csoportja most más miatt támadja az Overkillt, ismét jogosan.

Az történt ugyanis, hogy miután az Xbox 360-as és PlayStation 3-as verziót látványosan hanyagolták, megígérték, hogy a PlayStation 4-es és Xbox One-os Crimewave Editionnel ez nem így lesz. Az egy dolog, hogy a játék grafikailag, technológiailag nem fejlődött szinte semmit, viszont hónapokig nem javították a matchmakinggel kapcsolatos problémákat sem, miközben PC-re gyakran adtak ki új tartalmakat, frissítéseket. A konzolosok jogosan érezték újra átverve magukat.

A napokban megjelent egy poszt a játék Steam fórumán (azért ott, mert így volt a legkönnyebb felkelteni a készítők és a jelentős PC-s tábor figyelmét, hiszen a PC-s visszajelzéseket állandóan figyelik), melynek már a címe is összefoglalta, mi a legnagyobb probléma: a konzolos változat 400 napja nem kapott új DLC-t.

Az Overkill pedig szinte minden hónapban megígérte, hogy készül valami, és nem kell sokat várni, de aztán nem lett eredmény, csak egy rövid gameplayt mutattak az alábbi videóban.

A hamar népszerűvé vált thread elért a fejlesztőkig, Amir Listo producer válaszolt. Elmondta, hogy jelenleg a bugtesztelés-bugjavítás végtelen körforgásában vannak megragadva, és ahogy lesz bejelentenivalójuk, szólnak. Nem adták még fel, sőt, dolgoznak egy rendszeren, amivel a jövőbeli frissítéseket hamarabb tehetik közzé, de mindenhez idő kell. Nem tudnak a feladatra több embert allokálni, és nem is lenne értelme. Állítása szerint ők is nagyon kellemetlenül érzik magukat. Marad a várakozás.

Közben a The Walking Dead játékról sincs semmi hír. Lehet, hogy az Overkill a nagy siker hatására túlvállalta magát? Mi lesz így a Payday 3-mal?

Egyébként hogy látjátok, milyen a játék jelenlegi helyzete PC-n?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)