Hirdetés

ReCore - a Halo és a Destiny írója szállítja a történetet

|

Szinte mellékesen derült ki a ReCore-ról, hogy a Bungie veteránja, Joseph Staten írja a történetét, aki a Halo-sorozatban betöltött igen fontos szerep után a Destiny sztorijáért is felelt volna.

Hirdetés

A Mega Man társalkotója, Inafune Keidzsi és csapata leplezte le még a tavalyi E3-on az egyik legizgalmasabb Xbox One-játékot, ami egy új IP-t hoz majd a konzolra. A ReCore-ral kapcsolatban eddig alapvetően a sötétben tapogatóztunk, viszont a New York Times cikkéből, amiben a női játékhősökkel foglalkoztak, kiderült néhány érdekes újdonság.

Megtudtuk például, hogy a játék történetét Joseph Staten írja, aki korábban a Bungie-nál dolgozott, mígnem 2013-ban kilépett. Ott alapvetően a cinematic videókért felelt, de az ő hatáskörébe tartozott a Halo-sorozat kiterjesztett univerzuma (így például az összes regény) is. Ő írta egyébként a Halo 3: ODST történetét, de mielőtt a Bungie elküldte, Staten volt a Destiny vezető írója is (bár ebből a munkájából elvileg semmi nem került be a végleges játékba). A cikkben Staten nem árult el sokat a ReCore történetéről, de azt megtudtuk, hogy a főhős, Joule úgy hiszi, ő az egyetlen életben maradt ember. Így Far Eden világát járva főleg értelmes robotokkal fogunk találkozni, akik között szövetségeseket keres, hogy valahogy feltámassza az emberi fajt. Hogy ebből az alaphelyzetből milyen sztorit sikerült kerekíteni, azt valamikor idén tavasszal vagy nyáron tudhatjuk meg, amikor végre megjelenik a ReCore.

Mit gondoltok, jó jel Staten közreműködése?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)