Hirdetés

Rock Band 4 - szinte biztos, hogy lemondhatunk a PC-s változatról

|

Bár a Rock Band 4 PC-s változatához a rajongók támogatására lett volna szükség, erre hiába várt a Harmonix. Ettől persze nem maradunk műanyag gitárok nélkül számítógépen sem.

Hirdetés

Ha a ritmusjátékok tavalyi feltámadásakor mi is szerettünk volna a húrok közé csapni, be kellett szereznünk valamilyen konzolt (ha nem volt egyébként is ilyen gépünk), de a Rock Band 4 készítői nemrég megpróbálkoztak a PC-s változat közösségi finanszírozásával is. A Figen futó kampány viszont a kijelölt cél közelébe sem ért.

A cikk írásakor még 9 és fél óra van hátra a gyűjtésből és a komoly, másfél milliós célösszegnek csak nagyjából a fele, 750 899 dollár gyűlt össze. A viszonylag nagynak tűnő költségvetés persze nem csupán egy egyszerű porthoz kellett volna, hanem a Rock Band Networköt is újjáélesztené a Harmonix, aminek segítségével a rajongók is elkészíthetnék saját Rock Bandes dalátirataikat. A készítők egy nemrég tartott Reddit-AMA során elmondták, hogy a közösségi finanszírozással kapcsolatos bukta ugyan nem jelenti, hogy "a PC halott" számukra, de mindenképpen jelzésértékűnek tekintik azt illetően, érdemes-e a jövőbeli játékaikat a platformra hozni. Persze nem maradunk PC-n a Harmonix ritmusjátékai nélkül, hiszen az Oculus által támogatott Rock Band VR érkezése biztos.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)