Hirdetés

Alien: Isolation - megjelent a The Collection

|

A Sega bejelentette az Alien: Isolation minden eddiginél teljesebb kiadását, amely olyan, mint egy GOTY csomag, csak éppen a The Collection névre hallgat.

Hirdetés

Az Alien: Isolation nem csupán díjakat zsebelt be, hanem a vásárlókat is sikerült megnyernie, elvégre egy májusi adat szerint több mint kétmillió példány kelt el belőle, amely az utóbbi idők legjobban fogyó címévé tette a SEGA-nál. Ilyen eredményeket látva nem is csoda, hogy készült Linux verzió, valamint már a folytatást is pletykálták, de most nem ez utóbbi kapcsán idézzük fel ezeket, hanem az első rész új kiadása miatt. 

A SEGA bejelentette az Alien: Isolation - The Collectiont PC-re, Mac-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra, amely már azonnal elérhetővé is vált. A csomag az alapjáték mellett tartalmazza az összes megjelent DLC-t, így a Survivor és Salvage játékmódokat bővítő csomagokat (Corporate Lockdown, Trauma, Safe Haven, Lost Contract, The Trigger) és az előrendelőknek szánt két exkluzív missziót is (Last Survivor, Crew Expendable), amelyben a játékosok átélhetnek néhány igazán hátborzongató jelenetet a Nyolcadik utas: a Halálból, méghozzá Ellen Ripley-t és a csapatának tagjait irányítva.

Az Alien: Isolation - The Collection ára 55 euró, azaz körülbelül 17 ezer forint körül mozog. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)