Hirdetés

SpellForce 3 - sok részletet megtudtunk róla

|

A Nordic Games folytatja az egyik legjobb RTS és RPG hibrid szériát, a SpellForce-t a harmadik résszel, amely még 2014-ben bejelentésre került, de most kaptunk róla vadonatúj információkat.

Hirdetés

Utoljára akkor hallhattunk a SpellForce 3-ról, amikor 2014-ben a Nordic Games megejtette a bejelentést, azonban most vannak a játékhoz új részleteink, képeink és egy hozzávetőleges dátumunk is. 

A SpellForce 3 várhatóan a szerepjáték és stratégia műfajok legjobb elemeit keveri majd, valahogy úgy, ahogy az előző részek során is tapasztalhattuk. A sztori az első rész, a SpellForce: The Order of Dawn eseményei előtt játszódik ötszáz évvel majd Eo hatalmas fantasy világában, tehát egyfajta előzményt kapunk, amely a Grimlore Games fejlesztőinek ígérete szerint egy több mint 30 órányira rúgó egyjátékos kampány során fedezhetünk fel (lesz kooperatív és kompetitív multiplayer is).

Ahogy azt korábban megszokhattuk, a hősünket ismét mi alkothatjuk meg és fejleszthetünk tökélyre, azonban nem kell egyedül nekiindulnunk a nagyvilágnak, ugyanis akár három karakter is szembenézhet együtt a kalandorokra leselkedő veszélyekkel. A területek szektorokra vannak felosztva és nekünk kell eldöntenünk, hogy az egyes részeken mit építünk, milyen nyersanyagokat fejlesztünk (szektoronként csak egyet lehet), amiket aztán teherhordó kocsikkal szállítanak be a központunkba, tehát a játékos egyik feladata, hogy a szektorok gazdaságának egyensúlyára odafigyeljen. Ezenkívül a hadseregünk menedzselésének feladata is ránk vár, ehhez viszont nem árt némi stratégiai érzék is. 

A SpellForce 3 várhatóan még idén megjelenik, kizárólag PC-re és az E3-on már játszható lesz, szóval további látnivalókra számítunk majd az expó alatt. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)