Hirdetés

Folyamatosan érkeznek az infók a készülő Spider-Man játékról

|

Bár a bejelentésen és az azt kísérő traileren kívül nem volt nagy hírverés az Insomniac Spider-Man játéka körül, a fejlesztő készségesen válaszolgat a rajongók kérdéseire.

Hirdetés

A Sony jó néhány újonnan bemutatott játéka mellett nem meglepő, ha valaki elfeledkezett róla, hogy az E3-as konferenciájukon ott volt az Insomniac-féle Spider-Man is, amiről eddig az első trailer mellett nem kaptunk olyan sok infót. A stúdió Twitter-fiókját így folyamatosan kérdésekkel bombázzák a rajongók, de szerencsére a válaszok sem maradnak el.

Így például megtudtuk azt is, hogy alapvetően ugyanazt a grafikai motort használják majd, ami a tavasszal megjelent Ratchet & Clank alatt dolgozott. Az üzenet szerint ugyanis az Insomniac minden játékához fejleszt az aktuálisan használt engine-en, de ebből egyszerre mindig csak egyet használnak. Az előző játékuk viszonylag zárt pályáihoz képest ezúttal viszont egy szabadon bejárható világon dolgoznak, így valószínűleg kicsit máshogy fogják használni a meglévő technológiát.

Nem csak itt a GSO kommentszekciójában furcsállták a rajongók a trailerben látott Pókember jelmezét, amire szintén kész válasza van az Insomniacnek. Egyfelől azért nem egy korai jelmezt látunk, mert a játékban már egy tapasztaltabb Pókembert irányíthatunk majd, ahogy mellkason lévő a fehér póknak is lesz jelentősége. Mindezt pedig nem magától találta ki a stúdió, hiszen a Marvellel is folyamatosan egyeztetnek a sztoriról.

A stúdió elmondása szerint érdemes esetleg alaposabban is megnézni az első előzetest és nemcsak azért, mert amit látunk, az a játék engine-jével készült, hanem azért is, mert a játékban szereplő gonoszokra is elrejtettek néhány utalást. A játék egyébként nem csak a PS4 Neón, hanem a jelenleg is kapható konzolokon is így fog kinézni, ami valószínűleg nem kevés optimalizálást igényel majd. Így nem is meglepő, hogy a mostanra elég nagyra nőtt Insomniac túlnyomó része ezen a projekten dolgozik.

Mit gondoltok, hosszú évek után ismét egy minőségi Pókember-feldolgozást kapunk majd?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)