Hirdetés

Syberia 3 - íme az első fejlesztői napló és gameplay

|

Néha hallat magáról a már közel egy évtizede fejlesztés alatt álló Syberia 3, most éppen nagy lépést tettünk a megjelenés felé, ugyanis először láthatjuk a játékmenetét.

Hirdetés

Fájóan régen, 2009-ben jelentették be a Syberia 3-at, majd évekig nem voltunk biztosak benne, hogy mi lesz a harmadik epizód sorsa, míg a 2014-es gamescomon Benoit Sokal és csapata megerősítették, hogy Kate Walker kalandjai 2016-ban folytatódnak, amihez később egy keveset mutató trailer is dukált, azóta viszont semmit sem hallottunk róla. 

A csendet most a Microids törte meg a Syberia 3 legelső fejlesztői naplójával és - hét év után el sem hisszük, hogy ezt leírhatjuk - végre a kalandjáték játékmenetébe is belepillanthatunk az első gameplay videónak köszönhetően. Bár a grafika nem éppen olyan, mint a mai kalandjátékok esetében, azonban ha Sokaléknak sikerül elkapniuk az első két rész hangulatát és nagyszerű fejtörőket pakolnak bele, akkor egyetlen rossz szavunk sem lehet majd a rajongóknak a küllemre: 

A Syberia 3 pontos megjelenési dátumát egyelőre nem jelentették be, csak annyit tudunk, hogy decemberben várható PC-re, Macre, PlayStation 4-re és Xbox One-ra - persze csak akkor, ha nem csúsztatják el. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)