Hirdetés

The Elder Scrolls V: Skyrim Special Edition teszt - kiáltsd, remaster!

|

A Bethesda legendás RPG-je némi tupír után visszatért, hogy meghódítsa a PS4-es és Xbox One-os játékosokat is, de az évek során eléggé megkopott a sárm.

Hirdetés

Úgy tartják, az idő megszépíti az emlékeket. Meg sem tudom számolni, hány alkalommal ért utol a keserű csalódás, mikor kiderült, hogy a fejemben élő emlékkép egy adott játékról köszönőviszonyban sincs a rideg valósággal. Nem elég, hogy a küllemük sokat veszít csillogásából az évek során, sok esetben a mára meghaladott játékmechanikai megoldásaik révén ha lehet, még inkább elavultnak tűnhetnek. Éppen ezért voltam kíváncsi arra, hogy a 2011 legjobbjának választott Skyrim mennyire tudott ellenállni az idő vasfogának.

 

A sárkányszülött új ruhája

A filmekkel ellentétben a játékok túlnyomó többsége kimondottan csúnyán öregszik, jellemzően azokat a darabokat viseli meg kevésbé az idő múlása, amelyek grafikusai nem az akkoriban elérhető legrealisztikusabb ábrázolásra törekedtek, hanem inkább valamilyen művészi hatást hagytak érvényesülni. Márpedig a The Elder Scrolls széria ötödik számozott felvonását már megjelenésekor kritika érte külalakja miatt. No nem a kora középkori skandináv motívumok vagy az aprólékosan megtervezett és gondosan kialakított gigászi játékvilág okán. Sokkal inkább a karakterek kidolgozottsága és animációi váltották ki a szakma és a játékosok rosszallását. Tegyük hozzá, okkal.

A probléma forrása nem más volt, mint a játék motorja, az időtlen idők óta toldozott-foldozott Gamebryo. Igaz ugyan, hogy időközben átkeresztelték, de attól még a Creation alapjai nem változtak, és a kisebb-nagyobb fejlesztések ellenére máig a mozgásanimáció az Achilles-sarka. És mivel a Special Editiont érintő botoxkezelés csupán felületi volt, továbbra is azt tapasztaljuk, hogy a két-, négy- vagy többlábúak mozgása darabos. Természetesen a régi bugok és glitchek jelentős hányada is visszaköszön a felújított kiadásban, ne lepődjünk meg azon, ha egymásba lógó tereptárgyakat, pár centivel a talaj felett szökellő kecskéket vagy térdig a textúrába süppedt óriásokat látunk.

Mindazonáltal a PS4- és XO-konzolokon natív full HD felbontás mellett másodpercenként egyaránt 30-30 képkockát produkáló Skyrim csak profitált valamit az erősebb hardverekből. Észrevehetően megnőtt a látótávolság, a tereptárgyak végre nem az orrunk előtt bukkannak elő a semmiből, javult a bevilágítás és az árnyékolás, dúsabbá vált a növényzet. Ráadásul minden frissítés ingyen a miénk lehet PC-n. Nem úgy konzolon, ahol még csak kedvezményt sem kapnak az előző generációs kiadás tulajdonosai, sőt ugyanannyit kell fizetniük érte, mint egy vadonatúj játékért.

Madarat tolláról, játékot modjáról

Már a konzolos Fallout 4 kapcsán is futott egy kört a Bethesda a rajongói tartalmakkal, ezért nem okozott igazán nagy meglepetést, hogy a The Elder Scrolls V: Skyrim Special Edition is modtámogatásban részesül. Érdekes, hogy a két platformgyártó eltérő feltételekkel ment bele a dologba; PS4-en mindössze 1 GB-hely jut erre, miközben Xbox One-on az ötszöröséből gazdálkodhatunk. Nem csoda, hogy a cikk írásának pillanatában közel kétszer annyi (628 db) mod érhető el a Microsoft konzoljára, mint a kékekére (373). Sőt ez utóbbira külső asseteket sem lehet feltölteni, ami tovább szűkíti a szóba jöhető tartalmak körét. Emiatt a játékosok jelentős hányada kimarad a bugokat javító (Unofficial Skyrim Special Edition Patch), extra párbeszédopciókat (Relationship Dialog Overhaul), új küldetéseket (The Forgotten City) és helyszíneket (Falskaar) kínáló modokból. Minden hivatalos és rajongói adaléktól függetlenül megállapíthatjuk, hogy a Skyrim küllemén meglátszik az évek múlása, de ha túltesszük magunkat az első sokkon, és elkezdünk játszani vele, néhány óra múlva már érezzük a vonzását, és egyre inkább a nehezünkre esik otthagyni egy újabb, szebb játék kedvéért.

The Elder Scrolls V: Skyrim Special Edition
Ráncosodik a sárkány.
Ami tetszett
  • még mindig képes magával ragadni
  • modtámogatás konzolon
  • PC-n ingyenes frissítés
Ami nem tetszett
  • felújítva sem néz ki úgy, mint ahogy emlékeinkben élt
  • drága konzolos kiadás
  • nincs meg a 60 fps
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)